Cadmus fordítás Cadmus
Vélemény

2016. 01. 22.

Az “arab tavasz” keresztapja szerint Szaúd-Arábia komoly veszélyt jelent a szabad világ számára

2016. 01. 22.

Mindenki az ő álláspontját várta a szaúdi Nimr Al-Nimr sejk a többi 46 “terroristával” együtt való, a sivatagi királyságban történt kivégzése kapcsán. De ki is Bernard-Henri Lévy és mit nyilatkozott a legutóbb? Mit jelent az, ha ő nyilatkozik?

Bernard-Henri Lévy, az “arab tavasz” néven ismert véres események egyik kulcsszemélye és filozófusa, aki nemcsak, hogy több könyvet és előadást tartott az „arab tavasz” idején szétdúlt (és sokszor megszállt) országok kormányainak a leváltása fontosságáról, hanem még személyesen is vezetett csapatokat Líbiában a volt elnök, Muammar Al-Kaddafi erői ellen.

Lévy a francia cionista zsidó lobbi egyik legerősebb embere, Tzipi Livni, valamint más izraeli vezetők közeli barátja. Egyes források szerint ő vette rá Nicolas Sarkozyt, hogy Franciaország is beszálljon a Líbia elleni háborúban 2011-ben. 1999-ben a Koszovói Felszabadítási Hadsereg mellett való kiállásával tűnt fel. Akkori cikkeiben Szerbia bombázását követelte, és sikerrel is járt, hiszen a NATO 78 napig bombázta az országot és ezzel meg is döntötte Milošević rendszerét. Ez persze nem azt jelenti, hogy annyira szeretné a muszlimokat, elvégre később kulcsfontosságú szerepet játszott a líbiai, jemeni, tunéziai, egyiptomi és természetesen a szíriai események fokozásában. Lévy az a személy, akinek eddig egyetlen jóslata volt, ami nem következett be, méghozzá az, hogy Dr. Bashar Al-Assad szíriai elnök napjai meg vannak számlálva.

Az orosz-ellenességéről is ismert cionista filozófus 2008-ban Mikheil Saakashvili mellett is. Kijevben 2014-ben többször is feltűnt a vérengzések heteiben. A Majdan téren ő szólította fel az ukrán népet a forradalomra Janukovics elnök ellen, annak ellenére, hogy annyi köze van Ukrajnához, mint amennyi köze van Jemenhez is – semmi.

Talán az említett dolgok sokat elmondanak ennek az embernek az álláspontjairól, “jóslatairól”. Általában ahol ő megjelenik, vagy aki ellen éppen uszít, ott és annak az országában hosszú évekig tartó káosz és vérengzés tör ki. Mindenkit meglepett hát, hogy a napokban Lévy felszólalt Szaúd-Arábia ellenében, hiszen ez az első alkalom, hogy ilyen erős támadást indít az USA egyik legfontosabb közel-keleti szövetségese ellen.

A filozófus angol és francia nyelven megjelent cikkekben vádolta Rijádot egy síita-szunnita háború kirobbantásával és a perzsa-arab viszály fokozásával.

A cionista vezér, akinek mindhárom támogató országa (Izrael, USA, Franciaország) jó kapcsolatokat ápol a szaúdi monarchiával, felszólította Rijád nyugati szövetségeseit, hogy álljanak le az olajkirályság irányába való fegyvereladásról, továbbá hogy szüntessék meg az olaj exportálását a dúsgazdag arab országból, mivel az szerinte egyre nagyobb fenyegetést jelent a szabad világ számára.

Ami biztos, az az, hogy Lévy nem hisz igazán sem a demokráciában, sem a szabadságban. Ugyanis ha hitt volna, akkor talán az “arab tavasz” néven ismert véres borzalmat Szaúd-Arábiában, a világ legkorruptabb középkori szinten álló monarchiájában kezdte volna el, de nem, ehelyett inkább a régió szekuláris államaiban tette, amit tett, annak ellenére, hogy valójában ezen államokhoz semmi köze nincs. Szintén biztos, hogy ha a cionista filozófus valaki ellen felszólal, az nem sok jót jelent az érintett ország lakosai számára. Ugyanakkor a kérdés ebben az esetben az, hogy vajon a szaúdiakat illető véleményét azért mondta-e ki, mert a mögötte álló háttérhatalommal valójában meg akarják buktatni a szaúdi rezsimet, vagy csak azért, mert meg akarják akadályozni a királyság megállíthatatlan bukása után a területen létrejövő új állam felfegyverkezését?

Orientalista.hu – Cadmus

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑