Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Egyiptom

2018. 09. 14.

“Biztonsági” okokból lehetetlenné vált a kopt egyház elismertetése Egyiptomban

2018. 09. 14.

Egyiptom Minya kormányzósága alatt élő kopt közösség – akiknek templomát júliusban, muszlim tüntetések következtében bezárták – továbbra is tömeges támadások és ellenségeskedések céltáblája.

Kairótól 250 km-re délre, a húsz százalékban keresztény Ezbet Sultan Pasha faluban lévő egyetlen kopt templomot július 13-án támadták meg először.

A World Watch Monitor jelentése szerint ez egy hétig tartó tüntetés után következett be, amikor is elterjedt a szóbeszéd, mely szerint a koptok gyakorlatilag legalizálni szeretnék a templomukat, ahogy azt a 2016-os templomépítési és -restaurálási törvény előírja.

Augusztus 24-én, a déli imádságot követően a helyiek – július óta negyedszer – összegyűltek a templom előtt és támadást indítottak.

„Kövekkel és téglákkal árasztották el a templomot, összetörve a falakon és kapukon elhelyezett biztonsági kamerákat” – mesélte Malak Fayez, egy helybéli keresztény a World Watch Monitornak.

„Ezután átmentek ahhoz az öreg házhoz, ahol jelenleg imádkozni szoktunk, és folytatták a kődobálást a mellette álló, koptok által lakott házakat is érintve, megrongálva a homlokzatukat. Folyton csak azt kiabálták: »Allahu Akbar« (Allah a legnagyobb) és ellenséges dolgokat kántáltak a templom és a koptok ellen, mint »Mi semmiféle templomot nem akarunk a falunkba« vagy »Nem engedjük neked, ó Kaffir (ez egy jellemzően sértő és megvető megnevezése a fekete afrikaiaknak – a szerk.), hogy bárhol is imádkozz a falunkban«. Mindeközben a koptok a saját házukban voltak csapdába esve.”

Mikor a biztonsági erők megérkeztek, feloszlatták a tömeget. Három tüntetőt letartóztattak a kamerák megrongálásáért, de másnap – Fayez elmondása szerint – elengedték őket.

Egy anonimitását kérő luxori emberjogi aktivista azt állította, hogy egy hasonló incidenst követően, 450 km-re a Sultan Pashában történtektől, a keresztény jelenlét ellenzői büntetlenül cselekedhetnek.

„Az, hogy egy muszlim csoportosulás bezárat templomokat a legalizálási folyamatban, nem csak a koptokkal szemben erőszakoskodás, de az állammal szemben is” – mondta az aktivista. Hozzátette: „a törvény végre nem hajtása egy törvények felett álló radikális bandát hozott létre.”

A júliusi támadás során a rendőrség nem, csak a Minyai Egyházmegye avatkozott közbe egy nyilatkozattal, melyben elmondják, az állami tisztségviselők beismerték mulasztásukat a történtekben és ígéretet tettek arra, hogy határozottan elbánnak a felbujtókkal és megtesznek minden szükséges intézkedést, hogy elejét vegyék ennek az utálatos történet megismétlődésének.

Július 31-én Minya biztonsági vezetőjének posztjára új ember került Magdy Amer dandártábornok személyében.

Azóta a koptoknak a zaklatás más formáival kellett szembenézniük. Fayez elmondta, hogy „a koptok ültetvényein a terményeket a földből kiforgatták, az öntözőberendezéseket megrongálták. A pajtáinkat leégették és azok, akik feljelentést tettek a rendőrségen, semmiféle reakciót nem láttak még. Senkit nem tartóztattak le, vagy büntettek meg.”

A koptok továbbra is összegyűlnek abban a kis házban, ahol még azelőtt jártak össze imádkozni, mielőtt 2016-ban az új épületbe átköltöztek volna.

A biztonsági helyzet

Pontosan két évvel ezelőtt, a koptok és jogi csoportok tüntetései ellenére az egyiptomi parlament új törvényt hozott a keresztény épületekre vonatkozólag, melyben a templomi épületeknek a mecsetekkel megegyező jogokat adnak.

Több mint 3500 már meglévő „templom” várt akkor már a legalizálására, volt, amelyik már több, mint 20 éve. A kiegyensúlyozatlanságot tárgyaló meddő beszélgetések a ’70-es évek óta tartanak.

2018 februárjában a kabinet 53 templom és templomhoz tartozó építmény legalizálását hagyta jóvá hat plébánián. Áprilisban a kopt médium, a Watani szerint újabb 166 templomot hagytak jóvá.

Azonban úgy tűnik, hogy a Sultan Pashában lévő biztonsági körülmények egyelőre megállították a templom érvényesítési folyamatát – közölte egy helyi keresztény.

„Az új törvény megkívánja a kormányzó és a biztonsági erők beleegyezését. A biztonságiak (a rendőrség) viszont nem hagyják jóvá, mert a körülmények nem engedik, és a rendőrségnek be is kellett zárnia a templomot” – mondta a forrás.

Ez év januárjában Egyiptom lakhatási ügyekkel foglalkozó minisztériuma bejelentette, hogy a keresztényeknek megengedett, hogy a függőben lévő érvényesítési folyamat alatt, az engedély nélküli templomokban találkozzanak.

„Van egy általános düh a koptokban a rendőrség felé a passzivitásuk, érzéketlenségük és az agresszorok és felbujtókkal való bűnrészességük miatt” – adta hírül egy helyi lakos,

Emad Naim, majd hozzátette: „Mivel a rendőrség nem tartóztatta le a tüntetőket és elengedte a három muszlimot a rákövetkező nap, rémület és szomorúság van köztünk, mert nincs semmiféle elrettentő cselekedet ezek ellen a szélsőségesek ellen.”

S4C.news – Varga Gergő Zoltán

Forrás és kép: World Watch Monitor, Minia University

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑