Cadmus fordítás Cadmus

400 ezer ember szorul segítségre a kongói vulkánkitörés után

2021. 05. 29.

Mintegy 400 ezer ember szorul segítségre és védelemre, miután kénytelen volt elmenekülni otthonából a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén a múlt héten történt vulkánkitörés és az azt követő földrengések miatt – közölte pénteken az ENSZ.

Legalább 31 ember vesztette életét eddig a vasárnapi vulkánkitörés következtében, a Nyiragongo vulkánból kiömlő lávafolyam körülbelül 3000 lakhelyet pusztított el a Kongó és Ruanda határán fekvő Gomában, és elvágta azt a nagyobb utat, amelyen keresztül segélyt szoktak bejuttatni a viszály sújtotta térségbe.

Csütörtökön további ezrek menekültek el otthonukból, miután a kormány arra figyelmeztetett: lehetséges, hogy ismét kitör a világ egyik legaktívabb vulkánja.

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) szerint sokan a Gomától mintegy 20 kilométerre északnyugatra található Sake városába menekültek, amelyet korábban kolerajárványok sújtottak. “A kolerajárvány kialakulásának kockázata miatt sürgős nemzetközi segítségnyújtásért folyamodunk a (kolerajárvány) megelőzésére, mert ez katasztrófának bizonyulhat a gyermekek számára” – mondta Edouard Beigbeder, az UNICEF kongói képviselője.

A Save the Children (Mentsük meg a Gyerekeket) nevű nemzetközi segélyszervezet pénteki tájékoztatása szerint legalább 3000 ember, köztük 1800 gyerek menekült a szomszédos Ruandába az elmúlt nap során a vulkánkitörés miatt. A helyi hatóságok mintegy 10 ezer ember érkezésére számítanak a következő napokban, ezért három segélytábort állítottak fel a menekültek fogadására.

A hatóságok csütörtök hajnalban rendeltek el evakuálást, miután felvételek alapján arra jutottak, hogy olvadt kőzetanyag található a város felszíne alatt. A magmaáramlás nyomán repedések keletkeztek a felszínen és földrengések százai rázták meg a térséget, és mindezek miatt újabb lávarétegek törhetnek a felszínre – közölte a gomai vulkánmegfigyelő intézet (OVG).

Célestin Kasareka Mahinda, az OVG illetékese pénteken újságíróknak elmondta: az elmúlt nap során csökkent a földmozgások gyakorisága és intenzitása, ami arra enged következtetni, hogy csökken az újabb kitörés esélye.
Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) közölte: a hatóságoknak sikerült újranyitniuk a lávafolyam által korábban kettévágott főutat.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑