Cadmus fordítás Cadmus

A 2022-es focivébét rendező Katar még mindig adós az egyik legsúlyosabb probléma megoldásával

2019. 09. 22.

Változatlanul súlyos problémát jelent a vendégmunkások kiszolgáltatottsága Katarban – derült ki az Amnesty International legújabb jelentéséből. Bár a szervezők korábban többször ígéretet tettek az emberi jogokat páros lábbal tipró gyakorlat megváltoztatására, aggasztóan sok halálos áldozata van az építkezéseknek, ráadásul a vendégmunkások gyakran a fizetésüket sem kapják meg időben. Vagy úgy egyáltalán.

Napestig lehetne sorolni az érveket, miért alkalmatlan Katar a 2022-es labdarúgó-világbajnokság megrendezésére. Említhetnénk például az időjárást, a helyiek futball iránti érdektelenségét vagy akár a régió gepolitikai helyzetét. És egy ponton egészen biztosan az is felmerülne, hogy az építkezéseken dolgozó vendégmunkások embertelen körülmények között dolgoznak, a legóvatosabb becslések szerint is legalább 1200-ra rúg a halálos áldozatok száma. A helyi cégek gátlástalanul kihasználják a rossz anyagi körülmények elől menekülő embereket.

Fizetést sem kapnak

Idén nyáron a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke elismerte, hogy vannak halálos áldozatai az építkezéseknek, a munkakörülményekről szóló jelentéseket pedig tragikusnak nevezte. Hassan Al Thawadi ugyanakkor optimistán hozzátette, vannak olyan folyamatok, amelyek javíthatnak a dolgozók helyzetén. Kétségtelenül lett valamekkora hatása az első jelentéseket követő nemzetközi felháborodásnak: minimálbért vezettek be, megszüntették a munkásokat röghöz kötő rendszert és biztosítási alapot hoztak létre a munkásoknak.

Bár a katari állam jelentős előrelépést ígért a törvénymódosításokkal, a várt reform elmaradt: az Amnesty International szerint a vendégmunkások változatlanul kiszolgáltatott helyzetben vannak az országban. Az egyik sarkalatos pont a fizetés, a törvényi előírás ellenére ugyanis sokszor előfordul, hogy a szegény országokból érkező munkások a minimálisan előírt bérüket sem kapják meg. Nem egy olyan esetről számoltak be, amikor a fizetések hónapokon át csúsztak, majd a hosszasan elhúzódó jogi procedúrát követően a dolgozók húzták a rövidebbet.

Az egyik indiai munkás például elmondta, a Hamton International nevű cég 13 ezer katari riállal (1 millió forint) tartozott neki, végül azonban kénytelen volt megelégedni 1000 riállal és egy repülőjeggyel. Egy kenyai nő kilenc hónapon át pereskedett a United Cleaninggel, amiért a cég négy hónapnyi fizetéssel maradt adós. Ezt a pénzt sosem kapta meg teljes egészében, az eredetileg kialkudott összeg felével tért haza. Egy másik kenyai munkás pedig azt állította: öt hónapon át nem kapott fizetést, ételt pedig jobb híján a kukákban keresett.

A teljes cikket ITT olvashatják el.

Eurosport.hosszabitas.hu

 

 

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑