Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

A bíróság felmentette az iraki fogoly meggyilkolásával vádolt amerikai kommandóst

2019. 07. 03.

Egy San Diego-i hadbíróság kedden felmentette az előre megfontolt emberölés vádja alól Eddie Gallaghert, az amerikai haditengerészet kommandós egységének vezetőjét, akit egy iraki fogoly meggyilkolásával vádoltak.

Gallagher 2017-ben az iraki Moszulban teljesített szolgálatot, és a vádirat szerint előre megfontolt szándékkal megölte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet amerikai fogságban lévő és sebesülése miatt orvosi kezelés alatt álló, 17 éves harcosát. Ezután a holttestre lépve pózolt és fotókat készíttetett magáról. A fotót elküldte az egyik katonatársának, azzal a szöveggel, hogy „nagy történet ez” és „a vadászkésemmel végeztem vele”.

Gallagher – akinek kegyetlenkedéseiről az amerikai sajtóban számtalan történet jelent meg – kommandóstársait halállal fenyegette meg arra az esetre, ha jelentenék a történteket a feletteseknek.

A vádiratban az is szerepelt, hogy 2017-ben Irakban fegyvertelen civileket, mások mellett egy iskoláskorú kislányt is agyonlőtt. Az ügyészek összesen kilenc pontban emeltek vádat ellene, köztük az előre megfontolt gyilkosság mellett gyilkossági kísérletért és az igazságszolgáltatás akadályozásáért is.

Valamennyi vádpont alól felmentették, kivéve a holttest melletti fotózást. Ezért maximum négyhónapos börtönbüntetést szabhatnak ki rá.

Az amerikai közvélemény élénk figyelemmel kísérte a pert, amelynek volt egy különösen érdekes fordulata is. Június végén az egyik kommandós – akit korábban szemtanúként hallgattak meg – a bíróságon azt vallotta, hogy nem Gallagher késelte meg többször is a foglyot, hanem ő ölte meg. Corey Scott azt állította, hogy elzárva a sebesült fogoly lélegeztető csövét, „kegyelemből” végzett az iraki fiatalemberrel.

Az ügyészek nem fogadták el a vallomást, amely szerintük ellentmondott a többi szemtanú és a saját korábbi állításainak is. A vád képviselői azt hangoztatták, hogy Scott csupán védeni akarta volt parancsnokát. A tárgyaláson a haditengerészet egyik ügyésze úgy fogalmazott: „Gallagher parancsnok pontosan olyan szörnyetegként cselekedett, amilyennek a terroristák írnak le bennünket. Mennyei mannát adott az Iszlám Állam propagandistáinak kezébe”.

Az ügy felkeltette Donald Trump elnök figyelmét is, aki Twitteren biztosította támogatásáról Eddie Gallaghert. „Az országunknak tett korábbi szolgálata iránti tisztelet jeleként Eddie Gallaghert nemsokára kevésbé szigorú börtönbe viszik az ítélethirdetés napjáig” – írta az Egyesült Államok elnöke még március végén.

Záróbeszéde végén az ügyész külön figyelmébe ajánlotta az esküdteknek a halottra lépő Gallagher fotóját, a védőügyvéd pedig azt emelte ki, hogy a szemtanúk vallomásai nem voltak hitelt érdemlőek.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑