Cadmus fordítás Cadmus

A Boko Haram ismét lecsapott – kilenc halottja van a legújabb támadásnak

2018. 09. 25.

Szeptember 19-én a Boko Haram terroristái három falun ütöttek rajta Nigéria Borno államában. A kormány negligálja a problémát súlyossága ellenére, az emberek egyre kevésbé bíznak a biztonsági erők védelmében.

A legutóbbi támadás során 9 emberrel végeztek a Boko Haram fegyveresei és legalább tucatnyi másikat megsebesítettek. A terroristák, mielőtt még az elrabolt javakkal elmenekültek volna, a három falun végigsöpörve, felgyújtották azok nagy részét.

Még nem tudni melyik frakció tehető felelőssé a támadásért. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a Boko Haramnak Abubakar Shekau frakciója az, amelynek többnyire civil célpontjai vannak és a rajtaütésszerű taktikát alkalmazzák, míg a többi csoport általában inkább a kormányt, vagy a katonai erőket támadják. Az Iszlám államtól leszakadt ISWAP-ban (Islamic State’s West Africa Province) történt vezetői változás azonban, úgy néz ki, taktikai változást is hozott. Vélhetően ez az a csoport, amely a hetekben kivégezte Saifura Khorsát, a Nemzetközi Vöröskereszt munkatársát.

A csoportok belső átalakulásai következtében lehetetlen megállapítani melyikük tehető felelőssé a mostani támadásokért, így Borno állam még veszélyesebbé vált a nigériai civilek, különösen a keresztények számára. A kormánynak be kell látnia, hogy nem képes legyőzni ezeket a csoportokat, és nemzetközi segítséghez kell fordulnia a terrorszervezetekkel való harchoz. Amennyiben ezt nem teszik meg, a Boko Haram két frakciója is folytatni fogja a támadásait az ország észak-keleti térségében.

S4C.news – 

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑