Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

A Boko Haram több ezer embert ölt meg

2017. 05. 09.

A Boko Haram nigériai terrorszervezet több ezer embert ölt meg és több százezren menekültek el a tevékenysége miatt – mondta a Magyar Afrika Társaság elnöke az M1 csatornán.

Balogh Sándort azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Boko Haram nigériai szélsőséges szervezet fogolycsere keretében szabadon engedett 82 lányt szombaton a három évvel korábban elraboltak közül.

A Magyar Afrika Társaság elnöke a Boko Haram létrejöttének feltételeivel foglalkozó kérdésre elmondta: Nigéria Afrika legnépesebb állama, 180-220 millióra teszik a lakosságát, és 2030-ra a világ harmadik legnépesebb országa lehet. Alapvetően az ország északi területein élnek az iszlám vallásúak, a déli területeken a keresztények. Az ország lakosságának 60-70 százaléka jelenleg is a szegénységi küszöb alatt, napi egy dollárból él – közölte.

Úgy folytatta: az északi területek mindig szegényebbek voltak, és már az 1960-as évektől volt olyan mozgalom, akkor még “viszonylag kulturált”, amely az iszlám erősödését tűzte ki célul. A Boko Haram alapítója is eleinte ilyen célokat tűzött maga elé, 2002-től radikalizálódott, a Boko Haram pedig 2002-től 2009-ig, az alapító haláláig alakult véres terrorszervezetté.

2010-től 2014-ig több ezer, egyes hírek szerint több mint tízezer áldozatot követelt a terrorszervezet tevékenysége, és 650 ezer embert kényszerített menekülésre.

A Boko Haram alapvetően “a helyi lakosok támogatásából” fejlődött, és azt mondják, a falvakban, amelyekben elvonul, “minden mozdíthatót magával visz”. A nemzetközi terrorizmus terjedésével az egyes terrorszervezetek nemcsak kiképzéseket tartottak, hanem forrásokhoz is jutottak – mondta Balogh Sándor.

Orientalista.hu – (M1, MTI)

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑