Cadmus fordítás Cadmus

A brit nagykövet elhagyta Iránt

2020. 01. 15.

Elhagyta Iránt Robert Macaire, Nagy-Britannia teheráni nagykövete, akinek kiutasítását javasolta az iráni igazságügyi szóvivő, amiért a diplomata az ukrán repülőgép lelövése miatt tartott kormányellenes tüntetésen vett részt az iráni fővárosban – jelentette az IRNA állami hírügynökség szerdán.

Az IRNA szerint Macaire szándékáról már korábban tájékoztatta az iráni külügyminisztériumot.

A brit külügyminisztérium ugyanakkor azt állította, hogy Macaire mindössze rutinlátogatásra tért vissza hazájába. Egy külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy nagy-britanniai útja előre eltervezett volt. „Teljesen megszokott dolog nagyköveteink számára, hogy időnként visszamenjenek Londonba megbeszélésekre” – tette hozzá az illetékes.

Robert Macaire nagykövetet rövid időre állították elő a hétvégén Teheránban, azzal a váddal, hogy részt vett egy kormányellenes tüntetésen. Azzal védekezett, hogy semmilyen tüntetésen nem vett részt, mindössze a január 8-án lelőtt ukrán repülőgép áldozatainak emlékére tartott megemlékezésre ment el, mert négy brit állampolgár is volt köztük. Hozzátette: azt megelőzően távozott az eseményről, hogy az tüntetésbe csapott át, de a hatóságok ennek ellenére előállították.

Vasárnap az iráni külügyminisztériumba is bekérették, Golamhosszein Eszmáili iráni igazságügyi szóvivő pedig a kiutasítását követelte. „Ha valaki nemkívánatos elemmé válik egy fogadó országban, akkor a nép és a kormányzat kötelessége, hogy kiutasítsák” – idézte az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség akkor a szóvivőt.

Ahmad Alamolhoda keményvonalas álláspontjáról ismert ajatollah pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy a legjobb dolog, ami a brit nagykövettel történhet, ha kitoloncolják, mert különben az amerikai légicsapásban megölt Kászim Szulejmáni tábornok hívei „apró darabokra fogják aprítani”.

MTI, Magyar Nemzet

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑