Cadmus fordítás Cadmus

A briteket is megosztja a szíriai beavatkozás kérdése

2018. 04. 22.

A brit közvélemény 37%-a ellenzi a Szíria elleni agresszióban részvételt, 35%-a pedig támogatja azt – derült ki egy közvélemény-kutatás kedden publikált eredményeiből.

Péntek éjjel az Egyesült Államok, Franciaország és az Egyesült Királyság egy közös misszió során több mint 100 rakétát lőtt ki Szíriára, a megjelent közlemények szerint olyan célpontokra, melyek egy nemrég történt vegyifegyver-támadáshoz köthetőek. A szíriai kormány tagadta, hogy vegyifegyvert vetett volna be, és emlékeztetett, hogy ezeket a fegyvereket korábban nemzetközi ellenőrzés alatt kivitték az országból és megsemmisítették. A kormány szerint egy terrorszervezet számlájára írható az incidens, amely megpróbálja legitimálni idegen országok katonai beavatkozását.

A YouGov friss közvélemény-kutatása szerint a brit közvéleményt mélyen megosztja az eset. A katonai beavatkozást támogatók és elutasítók aránya közel megegyező, miközben a megkérdezettek 28%-a azt mondta, nincs véleménye ezzel kapcsolatban.

A katonai beavatkozás támogatottsága a férfiak körében magasabb (44%), míg a nők inkább elutasítják (39%) a szuverén ország elleni agressziót.

Hídfő.ru

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑