Cadmus fordítás Cadmus

A főügyész szerint nem szükséges, hogy Netanyahu lemondjon

2019. 11. 26.

 

Avichai Mendelblit főügyész hétfőn bejelentette, hogy nincs jogalapja lemondásra vagy szabadságolásra kényszeríteni Benjamin Netanjahut mint ügyvivő miniszterelnököt, aki ellen vádat emelt múlt csütörtökön.

„A miniszterelnök lemondásának egy ideiglenes kormány alatt nincs gyakorlati jelentősége,” írta Mandelblit a jogi véleményében, mivel a törvény kimondja, hogy a lemondó miniszterelnök miniszterelnök marad mindaddig, amíg új kormány nem alakul. „Ebből kifolyólag egyértelmű, hogy egy ideiglenes kormány helyzetében nem jelenthető ki, hogy a miniszterelnöknek jogilag kötelessége lemondani erről a posztról.”

A főügyész nyilatkozata szerint az ideiglenes szabadságolás kérdését a köz-politikai szférára kell hagyni.

Netanjahu miniszteri portfólióit illetően – egészségügyi, jóléti, diaszpóra és mezőgazdasági – a főügyész azt mondta, hogy a kérdést még vizsgálják.

Az izraeli törvények kimondják, hogy egy vád alá vont miniszter nem folytathatja a szolgálatát.

A főügyész nyilatkozata szerint a jogi csoport nem foglalkozik annak megvitatásával, hogy Netanjahu megbízást kaphat-e kormányalakításra, mivel ez a forgatókönyv jelenleg csak elméleti.

A miniszterelnök mindhárom ellene indított korrupciós ügyben vádemeléssel néz szembe, vesztegetés, csalás és bizalom való visszaélés miatt.

Mandelblit csütörtökön továbbította a 63 oldalas vádiratot Netanjahu ügyvédeinek és a Knesszet szóvivőjének, Juli Edelsteinnek, hogy megkezdődhessen Netanjahu parlamenti mentelmi jogának megszüntetési folyamata.

A törvény szerint Netanjahunak 30 nap áll rendelkezésére, hogy felkérje a Knesszetet, hogy ne szüntesse meg a parlamenti mentelmi jogát. Mivel a Knesszet alig működik a választások utáni aktuális patthelyzet közepette, a folyamat hosszú időt vehet igénybe.

A törvény nem mondja ki egyértelműen, hogy egy vádemelés alatt álló miniszterelnöknek le kell mondania.

Ez az első alkalom Izrael történelmében, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnök ellen vádat emeltek.

Újkelet.live

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑