Cadmus fordítás Cadmus

A hadsereg állította helyre a rendet a ghánai parlamentben az elnöki eskütétel előtt

2021. 01. 08.

A hadsereg állította helyre a rendet a decemberben megválasztott kormánypárti és ellenzéki képviselők között a ghánai parlamentben csütörtökre virradóra.

A törvényhozásban káosz alakult ki, miután az egyik kormánypárti képviselő megpróbálta magával vinni a házelnök megválasztásakor leadott szavazatokat tartalmazó urnát, és ellenzéki képviselők megpróbálták ebben megakadályozni.

Többórás verekedés alakult ki, ezután lépett közbe a hadsereg az állami televízió kamerái előtt, amely élőben közvetítette a jelenetet.

A decemberi 7-i választásokon a kormánypárti Új Hazafias Párt (NPP) és az ellenzéki Nemzeti Demokrata Kongresszus (NDC) egyaránt 137 képviselői helyet szerzett a törvényhozásban, amelybe rajtuk kívül egy független jelölt került be. Szerdán kettős állampolgársága miatt felfüggesztettek egy ellenzéki képviselőt, így az ellenzéknek egy képviselővel kevesebbje van.

A parlamentnek a tervek szerint csütörtök éjjel kellett megválasztani a házelnököt, az államfő beiktatása előtt, amelyre számos magas rangú afrikai vezetőt vártak.

Nana Akufo-Addo elnököt a szavazatok 51,59 százalékával választották meg a második mandátumára.
A nyugat-afrikai demokratikus mintaállamnak tartott Ghánában decemberben tartottak parlamenti és elnökválasztást, a szoros verseny ellenére a választás általában nyugodtan zajlott.

John Dramani Mahama volt elnök azonban, aki a szavazatok 47,36 százalékát kapta, nem ismerte el a vereségét, és december végén beadványban kérte a legfelsőbb tanácstól a választási eredmények érvénytelenítését.
“A szavazócédulák elragadása (…) és a fegyveres katonák megjelenése a képviselőházban, olyan jelenetek a 4. köztársasági parlamentben, amilyeneket sosem vártunk volna” – írta Facebook-oldalán John Mahama, amikor gratulált a megválasztott Alban Bagbin (NDC) házelnöknek. Ő az első ellenzéki házelnök a ghánai parlamentben.

Nana Akufo-Addo végül letette a hivatali esküt. Beszédében szintén üdvözölte az újonnan megválasztott házelnököt, de nem tett említést az éjszaka a parlamentben történtekről.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑