Cadmus fordítás Cadmus

A Hamász halálra ítélt hat palesztint Izraelnek történő kémkedés vádjával

2021. 10. 28.

A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász halálra ítélt hat, a vád szerint Izraelnek kémkedő palesztint – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál csütörtökön.

A palesztin szervezet katonai törvényszéke azt közölte, hogy több más “informátor” életfogytiglani börtöntől meghatározott időre szóló kényszermunkáig terjedő büntetést kapott, és egy gyanúsítottat felmentettek.

2007 óta 130 embert ítéltek halálra az övezetben, legutóbb 2018-ban szintén hat embert, köztük egy nőt. Egy évvel korábban három halálos ítéletet hajtottak végre nyilvános akasztással vagy sortűzzel olyanokon, akiket a Hamász egyik tisztjének a megölésével vádoltak.

A Becelem nevű izreli jogvédő szervezet adatai alapján a 2007-es erőszakos gázai hatalomátvétel óta meghozott 130 halálos ítéletből a gyakorlatban 25 embert végeztek ki.

A Hamasz csütörtökön ígéretet tett arra, hogy enyhébb feltételekkel sújtják majd azokat az Izraellel együttműködőket, akik feladják magukat. A szervezet szerint az ítéletek megfeleltek a szükséges jogi eljárásoknak, és minden elítélt törvényes védelmet kapott.

A palesztin törvények megkövetelik a Palesztin Hatóság elnökének, vagyis Mahmúd Abbásznak a jóváhagyását a halálbüntetéshez, de a Gázai övezetben az elnök engedélye nélkül hajtották végre a kivégzéseket.

A Becelem szerint a csütörtökön bejelentett esetekkel együtt idén 13 halálos ítéletet hoztak az övezetben. A vádlottak közül legalább egyet távollétében állítottak bíróság elé.

A nemzetközi közösség többször bírálta a szervezetet a halálbüntetés alkalmazásáért. Gázai emberi jogi csoportok is tiltakoztak, és felszólították a Hamászt, hogy csökkentse a halálbüntetés kiszabását.

Október elején a gázai székhelyű Al Mezan nevű jogvédő központ moratóriumot kért a büntetések végrehajtására, és súlyos aggodalmát fejezte ki a szerintük gyakran kiszabott halálos ítéletek miatt.

Izrael az övezettel szintén szomszédos Egyiptommal együtt gazdasági blokád alá vette az övezetet a 2007-es véres hatalomátvételt követően.

MTI nyomán

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑