Cadmus fordítás Cadmus

A hivatalban lévő államfő fia is indul türkmenisztáni elnökválasztáson

2022. 02. 15.

Gurbanguly Berdimuhamedow hivatalban lévő türkmén államfő fia, Serdar Berdimuhamedow is indul a március 12-re kitűzött türkmenisztáni elnökválasztáson – ismertette hétfőn az állami televízió.

A kormányzó Demokrata Párt rendkívüli kongresszusán született egyhangú döntés Serdar Berdimuhamedow jelöltségéről, aki jelenleg miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölt be. Mivel Türkmenisztánban nincsen külön miniszterelnöki tisztség, a 64 éves államfő vezeti a kabinetet, így 40 éves fia kormányfőhelyettesként közvetlenül neki tartozik felelőséggel.

A TDH türkmén állami hírügynökség jelentése szerint Gurbanguly Berdimuhamedow pénteken a parlament felsőházának ülésén felszólalva azt mondta, hogy az ország fejlődésének új szakaszában utat kell adni a hatalomba a fiatal vezetőknek. Hozzátette, hogy saját “hatalmas élettapasztalatát és politikai tapasztalatát” továbbra is politikai területen kívánja kamatoztatni a parlament felsőházának elnökeként.

A korábban gyakorlatilag örökös elnökké nyilvánított Saparmurat Niyazov utódjaként 2006-ban hatalomra került Gurbanguly Berdimuhamedow számos olyan intézkedést hozott, amelyek célja Türkmenisztán integrálása volt a nemzetközi közösségbe, valamint az állam szigorú belpolitikájának enyhítése. 2006-ban úgy módosították az alkotmányt, hogy Gurbanguly Berdimuhamedow, ha akar, élete végéig elnök maradhasson.

Serdar Berdimuhamedow 2018 óta miniszerelnök-helyettes és a nemzetbiztonsági tanács tagja, ezenfelül az állami számvevőszék vezetőjeként ő ellenőrzi az olaj mellett főleg földgázt exportáló ország kiadásait. Ezt megelőzően az iparügyi tárcát vezette, illetve Ahal tartomány kormányzója volt.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑