Cadmus fordítás Cadmus

A húszik több csapást mértek szaúdi célpontokra

A jemeni húszik szóvivője hétfőn azt közölte, hogy 17 drónnal és két ballisztikus rakétával csapást mértek több szaúd-arábiai célpontra.

Jahja Szári Twitteren közzétett bejelentése szerint a kormányellenes síita lázadók a Saudi Aramco szaúdi állami olajtársaság dzsiddai és dzsubaili létesítményeit támadták, és csapást mértek a királyság déli részén található Hamísz Musejt és Dzsazán katonai támaszpontjaira is.

A szóvivő leszögezte: a vasárnap este indított, hétfő hajnalig tartó műveletek sikeresek voltak.

A bejelentésre Rijád egyelőre nem reagált, a Saudi Aramco részéről pedig azt ígérték a sajtónak, hogy nemsokára kommentálják a hírt.

A szaúdi állami tévé vasárnap adta hírül, hogy az ország légvédelme a húszik hat, szaúdi terület felé tartó, robbanószerrel felszerelt drónját megsemmisítette. A jelentés szerint “a húszik ellenséges próbálkozásai szándékosan polgári lakosságot céloznak meg.”

Az észak-jemeni országrész nagy részét, így a fővárost, Szanaát is megszállva tartó, Irán által támogatott húszik az utóbbi időben egyre több drónt és rakétát indítottak szaúdi célpontok ellen. A legnagyobb támadást tizennyolc drónnal és nyolc ballisztikus rakétával március végén hajtották végre, a hatodik évfordulóján annak, hogy a Rijád vezette katonai szövetség a nemzetközileg elismert jemeni kormány oldalán belépett a 2014 óta tartó jemeni polgárháborúba.

Jóllehet Szaúd-Arábia márciusban békekezdeményezéssel állt elő, és az ENSZ, illetve az Egyesült Államok is tűzszünetet sürget, a harcok nem csillapodnak: a hétvégén legalább 70-en haltak meg a kormányerők és a húszik közt a Jemen északi részében fekvő Márib stratégiai fontosságú tartomány ellenőrzéséért dúló harcokban.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑