Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

A járműiparban is élénkülhetnek a magyar-izraeli gazdasági kapcsolatok

2018. 06. 13.

Zalaegerszegen és Budapesten tartotta ötödik ülését a Magyar-Izraeli Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság 2018. június 11-12-én. „A két ország miniszterelnökeinek tavaly nyári találkozóját követően felgyorsult kétoldalú együttműködés kiemelt területévé vált az autonóm járművek fejlesztése” – összegzett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a Bizottság magyar tagozatának elnöke 2018. június 12-én, a testület fővárosi plenáris ülésén.

„A sikeres kormányközi kooperációval legalább azonos fontosságú törekvés az üzleti élet szereplői közötti kapcsolatfelvétel támogatása, ösztönzése. Az együttműködésekben érdemi előrelépés rövid távon elsősorban az innováció, a távközlés, a közlekedés és a turizmus területén várható” – értékelt Ohad Cohen társelnök, az izraeli Gazdasági és Ipari Minisztérium kereskedelmi biztosa.

Orbán Viktor magyar és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök 2017. júliusi, budapesti találkozójukon szándéknyilatkozatban rögzítették innovációs együttműködési törekvéseiket egyebek mellett az önvezető autók és az Ipar 4.0 területén. A Vegyes Bizottság ülésének így magától értetődően vált egyik kiemelt témájává az autonóm és összekapcsolt járművek, a kapcsolódó technológiák fejlesztése.

A találkozó első napján a delegációk a zalaegerszegi autóipari tesztpálya helyszínén egyeztettek a magyar-izraeli együttműködések lehetőségeiről. Közép-Európa legkorszerűbb ilyen létesítményének kivitelezése egy éve zajlik, a beruházás már az oválpálya építésénél tart. A konferencián a két ország kormányzati szakértői mellett 23 magyar és 11 izraeli vállalat képviselői kaptak lehetőséget tevékenységük bemutatására, közös projektek kezdeményezésére.

Palkovics László szorgalmazta, hogy a felek mielőbb töltsék fel közös projektekkel a két ország ipari kutatás-fejlesztési társfinanszírozási együttműködési alapjának 1+1 millió euró értékű keretét. A vállalati és egyetemi együttműködések eredményeként esetleg felmerülő újabb forrásigények rá eső részét Magyarország kész finanszírozni.

A plenáris ülés végén a felek jegyzőkönyvben erősítették meg a kétoldalú kapcsolatok élénkítése melletti elkötelezettségüket. A dokumentum közös intézkedéseket tartalmaz többek között a tudományos kutatás és innovációs együttműködések, az ICT és digitális technológia, az űrtechnológia, a közlekedés és az automatizált vezetés fejlesztése érdekében. A Vegyes Bizottság soron következő, hatodik ülését a tervek szerint 2019-ben, Jeruzsálemben rendezik majd meg.

A Magyar–Izraeli Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság tíz éve, 2008 májusában alakult meg a két ország közötti gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok szorosabbra fűzésének céljából. A testület magyar társelnöki posztját tavaly szeptember óta tölti be Palkovics László.

Izrael a harmadik legjelentősebb befektető Magyarországon, a közvetlen tőkebefektetés 2014-es, 11,4 milliárd dolláros állománya az összes magyarországi külföldi tőkebefektetés közel 12 százalékát adta.

A KSH adatai szerint a Magyarországon működő 172 izraeli irányítású leányvállalat több mint 4500 munkavállalónak biztosított kenyérkeresetet. A magyar kormány az NNG vállalattal és a TEVA cégcsoporttal stratégiai partnerségi megállapodást kötött.

Kormany.hu – (Innovációs és Technológiai Minisztérium)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑