Cadmus fordítás Cadmus

A jelenlegi helyzet Manbedzsnél

2018. 12. 31.

A Szíriai Arab Hadsereg pár napja kezdte meg a bevonulását és a szíriai 1. Páncélos Hadosztály befejezte a települését az Eufrátesz-folyótól az Al-Aremeahig terjedő terepszakaszon, egy védelmi vonalat létrehozva és elválasztva ezzel Manbedzs várost a török csapatok és dzsihádista szövetségeseik által megszállt területektől Észak-Szíriában.

Magába a városba történő betelepülésről elég annyi, hogy a szíriai csapatok betelepülése jelenleg is zajlik és nem közölhetjük, hogy eddig hogyan és hová történt meg.

Emlékezzenek rá, hogy a Szíriai Fegyveres Erők SAJÁT FÖLDJÜKRE vonulnak be és a telepítés nem egy vagy két óra alatt fejeződik be, sem véletlenszerűen. Nincsenek csaták/összecsapások/szembenállás a helyi kurd milíciákkal a városban és a környékén.

Észben kell tartani, hogy a Szíriai Arab Hadsereg volt az első (már 2012 késő őszén!), amely felfegyverezte a szíriai kurd milíciákat, hogy megvédjék a saját területeik lakóit a vahhabita terrorista csoportok és az ISIS ellen.

Szíria kurd területeivel kapcsolatos helyzet egyszerű, a többségük azért harcolt az ISIS ellen, mint Szíria sok más térségében, hogy megvédjék saját családjaikat, ahol egy kisebb részük harcolt csak idegen érdekekért, úgy mint Szíria más részein. Követni fogjuk a fejleményeket és több részletet osztunk meg, amikor szükséges.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑