Cadmus fordítás Cadmus

A Jobbra (Jamina) párt vezetője az egységkormányt támogatja

2021. 05. 31.

Naftali Bennet, a jobboldali Jobbra (Jamina) párt vezetője televíziós beszédben bejelentette, hogy egységkormányt alakít Jaír Lapiddal, mert jobboldali kormányra Benjámin Netanjahu vezetésével nincs lehetőség.

Bennet hangsúlyozta, hogy hazudik az, aki szerint lehetséges jobboldali kormányt alakítani a Likud párt elnökének, Benjamin Netanjahunak a vezetésével, és csakis baloldali, centrista és jobboldali pártokból álló egységkormány jöhet szóba, vagy – immár ötödik alkalommal – újabb választásokat kell tartani.

A 120 tagú izraeli parlamentben, a kneszetben mindössze 7 képviselői helyet szerző jobboldali párt élén álló Bennet lehet a rotációs kormányzás első félidejének kormányfője, ha sikerrel zajlanak a koalíciós tárgyalások, melyeknek végső határideje szerda éjfél.

“Az a szándékom, hogy mindent megtegyek a nemzeti egységkormány megalakítása érdekében Jair Lapid barátommal együtt, hogy Isten akaratából együtt kimentsük az országot a káoszból, és visszaállítsuk Izraelt a pályájára. “- mondta Bennett.

“Az elmúlt két és fél évben Izrael a szédülés állapotában volt. Újabb választások, újabb és újabb – eddig négy – választási kampány során tehetetlenül néztük, ahogy hazánk saját magát sújtotta, gyengítette és vesztette el működőképességét” – mondta.

Bennet hazugságnak nevezte azt az állítást is, amely szerint “átállók” segítségével sikerülne Netanjahunak újabb képviselőket toborozni egy esetlegesen felálló jobboldali-vallásos kormányhoz, mert szerinte nem léteznek olyan képviselők, akik erre készülnének.

Kifejtette, hogy a nemzeti egységkormányban a pártok nem tudják majd megvalósítani ideológiai álmaikat, de képesek lesznek együtt kormányozni az emberek javára, “ellátni munkájukat” a minisztériumok élén.

Ennek lehetséges alternatíváját szerinte csakis az újabb, ötödik, hatodik, tizedik alkalommal megrendezendő választások jelentenék, amelyek tönkreteszik az országot, aláássák kormányozhatóságát és polgárainak életét. “Ennek a kormánynak csak akkor lesz sikere, ha csapaként fogunk együtt dolgozni” – mondta, hangsúlyozva a közösségi munkálkodás jelentőségét, ami szerinte “Izrael titkos fegyvere a kezdetektől fogva”. Más pártokat is csatlakozásra szólított fel.

A jobboldali politikus arra kérte Izrael népét, hogy támogassa erőfeszítéseiket az új kormány felállítására, mert a közeli napokban súlyos támadások érhetik az azt létrehozó politikusokat és pártokat.

Ha sikerrel járnak a koalíciós tárgyalások, akkor 1999 óta ez lesz az első kormány, amelyet nem a bíróságon korrupciós vádakkal szembenéző Benjamin Netanjahu vezet, s véget vethet az ország történetében eddig legtovább kormányzó izraeli politikus nevével fémjelzett korszaknak.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑