Cadmus fordítás Cadmus

A kabuli repülőtér jövőjéről egyeztetett Washington és Doha

2021. 08. 28.

 Egyeztetett egymással Antony Blinken amerikai és Mohamed bin Abdul-Rahmán asz-Száni katari külügyminiszter az afgán főváros, Kabul repülőterén zajló műveletek folytatásának fontosságáról a külföldi csapatok kivonását követően – tudatta egy közleményben Ned Price amerikai külügyi szóvivő.

Price szerint a miniszterek megállapították, szükséges fenntartani a repülőtéri műveleteket annak érdekében, hogy – az alapvető fontosságú közlekedéssel együtt – folytatódhasson a humanitárius segítségnyújtás. Blinken megköszönte Katar “határozott támogatását”, humanitárius erőfeszítéseit és segítségét az amerikai állampolgárok, az amerikai követségi alkalmazottak és a külföldi állampolgárok elszállításában Kabulból.

Katar egyike az afgán fővárosból induló evakuálási járatok fő ideiglenes állomásának. A katari hatóságok csütörtökön azt közölték, hogy 40 ezer embernek segítettek kijutni Afganisztánból az augusztus 15-ei tálib hatalomátvétel óta.

Katar az egyetlen arab ország, amelynek közvetlen kapcsolatai vannak a radikális iszlamista tálibokkal, akik a katari fővárosban, Dohában évek óta működtetik politikai irodájukat. Katar mindeközben az Egyesült Államok egyik fő szövetségese is, területén található a legfőbb amerikai katonai támaszpont a Perzsa (Arab)-öbölben.

A tálib hatalomátvétel óta ezrek próbálnak eljutni a kabuli repülőtérre, ahol csütörtökön legkevesebb 170 ember, köztük 13 amerikai katona vesztette életét egy öngyilkos robbantásos merényletben. A külföldi csapatok kivonása a tervek szerint augusztus 31-én véget ér.

A nemzetközi koalícióban részt vevő országok és más államok Kabul és a szomszédos Pakisztán fővárosa, Iszlámábád repülőteréről menekítik ki állampolgáraikat, valamint azokat az afgánokat, akik ottani missziójuk idején együttműködtek velük, és a tálib hatalomátvétel miatt veszélyben érzik az életüket.

Pentagon: a kabuli reptér semmilyen tevékenysége sem került tálib ellenőrzés alá

A kabuli repülőtér semmilyen tevékenysége nem került a tálibok ellenőrzése alá – jelentette ki pénteken John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője, cáfolva tálib vezetők azon nyilatkozatait, amelyek szerint a tálib erők átvették volna a repülőtér nagyobb része feletti irányítást.

“Egyik kaput sem ellenőrzik, és nincs ellenőrzésük a repülőtér semmilyen tevékenysége felett sem. Mindez az amerikai hadsereg ellenőrzése alatt áll” – mondta Kirby.

Előzőleg két magas rangú tálib illetékes is azt közölte, hogy a repülőtér több részét is már a tálib erők ellenőrzik, és készek a teljes ellenőrzést átvenni ezen a hétvégén, amint befejeződik az amerikai erők kivonulása.

Hank Taylor amerikai tábornok pénteken arról beszélt, hogy több ezer Afganisztánt elhagyni akaró ember még mindig a repülőtér körül tartózkodik, és arra vár, hogy felszállhasson egy repülőgépre.

Az amerikai nagykövetség ismét figyelmeztetést adott ki a kabuli repülőtérre vonatkozóan

Az Egyesült Államok afganisztáni nagykövetsége újabb figyelmeztetést adott ki szombaton kora reggel a kabuli repülőtéren tartózkodó állampolgárai számára.

A repülőtér Abbey kapujánál, a Keleti kapunál, az Északi kapunál és az Új Belügyminisztériumi kapunál tartózkodó minden amerikai állampolgárnak azonnal el kell hagynia a helyszínt – írta frissített figyelmeztetésében a nagykövetség.
Továbbra is érvényben van a képviseletnek az a tanácsa, hogy az amerikai állampolgárok ne utazzanak ki a repülőtérre.

A reptér mellett előző nap egy öngyilkos merénylő követett el robbantást. A legalább 85 ember, köztük 13 amerikai katona halálát okozó terrorcselekmény elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

Hasonló, a reptér bizonyos kapuira vonatkozó figyelmeztetést adott ki a képviselet néhány órával a repülőtérnél csütörtökön elkövetett robbantásos merénylet előtt is, amelyben emberek tucatjai vesztették életüket, köztük 13 amerikai katona. A reptér egyik kapujánál történt öngyilkos merénylet kitervelőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.

Az iszlamista tálib mozgalom augusztus közepi hatalomátvétele óta az Egyesült Államok és szövetségesei mindent megtesznek azért, hogy az amerikai erők kivonulásáról a tálibokkal egyeztetett augusztus 31-i határidőig be tudják fejezni evakuációs erőfeszítéseiket.

Légihidat akar létesíteni a WHO Mazari-Sarifban a napokban

Afganisztánban napokon belül elfogynak az egészségügyi készletek – közölte pénteken Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO), és reményét fejezte ki, hogy sikerül légihidat létrehozni a pakisztáni hatóságok segítségével az észak-afganisztáni Mazari-Sarifban.

A sérülések ellátásához és az elsősegélynyújtáshoz szükséges felszerelések, valamint a gyermekek krónikus alultápláltsága esetén alkalmazott gyógyszerek az elsődlegesen fontos cikkek között szerepelnek Afganisztánban, ahol tizennyolc millió ember függ a segélyektől – közölte a WHO regionális veszélyhelyzeti igazgatója.
“Annyi bizonyos, hogy a humanitárius szükségletek hatalmasak, és egyre nőnek” – mondta Rick Brennan egy ENSZ által szervezett sajtótájékoztatón.

Az Iszlám Állam terrorszervezet által csütörtökön a kabuli repülőtérnél elkövetett merényletben helyszíni beszámolók szerint 92 ember halt meg, közöttük 13 amerikai katona. A robbantás sebesültjei közül több mint kétszázat több kórházba szállítottak, egyebek között az Emergency olasz civil szervezet által működtetett intézménybe, ahol kifogyóban vannak a sebesülések ellátásához szükséges eszközök – mondta Brennan, aki Kairóból beszélt videokapcsolat segítségével.

“Biztonsági okokból és több más műveleti megfontolásból a kabuli repülőtér legalábbis a jövő héten nem jöhet számításba” – mondta.

“Afganisztánban most az az egyik problémánk, hogy nem működik polgári légiközlekedési hatóság, de Pakisztánnal együttműködünk a mazari-sarifi repülőtér igénybevételében, (…) így minden szükséges intézkedést meg tudunk szervezni a repülőgépek és a teherszállító gépek leszállásához” – tette hozzá a regionális igazgató.

A művelethez szükséges légi feladatokat a Pakistan International Airlines, a földi logisztikai teendőket pedig a WHO látja el – közölte Inas Hamam WHO-szóvivő.

A biztonsági intézkedések azonban még kidolgozásra várnak. A kabuli repülőteret őrző amerikai erők augusztus 31-én kivonulnak, biztonsági vákuumot hagyva maguk után.
Törökország még nem hozott végleges döntést a táliboknak azzal a kérésével kapcsolatban, hogy a külföldi erők kivonása után segítséget nyújtson a kabuli repülőtér működtetéséhez. Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken közölte, hogy még folynak a tárgyalások.

Az afganisztáni repülőutak biztosítási költségei soha nem látott magasságba emelkedtek a robbanást követő tizenkét órában – mondta Brennan.

Az igazgató szerint a WHO által figyelemmel kísért afganisztáni egészségügyi létesítmények mintegy 97 százaléka működik – mondta az igazgató.

Az elmúlt években kiképzett egészségügyi dolgozók – bábák, ápolók és orvosok -, főként nők, elmenekültek, tovább növelve az országól az “agyelszívást” – tette hozzá Brennan.

MTI

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑