2019. 11. 08.

A keresztény ingatlanok visszaszolgáltatását ígérte a szudáni kormány

Az új átmeneti szudáni kormány felhívást tett közzé, miszerint hazavárják az afrikai országból korábban elmenekült keresztény és izraelita testvéreiket. A keresztény emberek és az egyházak visszakapják elkobzott ingatlanjaikat – ígérte Szudán vallásügyi minisztere.

Az észak-afrikai kormány hazavárja minden elmenekült polgárát, aki szeretne részt venni az ország újjáépítésében. az új szudáni vezetés külön említette az elmenekült keresztény és izraelita közösségek tagjait.

Először a zsidóknak kellett elmenekülniük, miután Jaafar Al-Numejri 1969-ben katonai puccsal magához ragadta a hatalmat és állami szintű üldöztetésnek tette ki a helyi szefárd zsidó családokat – nyilatkozta Naszr Al-Deen Mafrah vallásügyi miniszter az Asharq al-Awsat hírportálnak.

A szudáni forradalomnak köszönhetően az új polgári kormány a biztosítani tudja az alapvető emberi jogok gyakorlását minden állampolgárnak – tette hozzá a Mahraf miniszter. Hozzátette:

„mindenkit hazavárunk, aki ennek az országnak az állampolgára volt, legyen az keresztény vagy zsidó vallású”.

A teljes cikket ITT olvashatják el.

Vasárnap.hu

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑