Cadmus fordítás Cadmus

A korábban közöltnél jóval többen haltak meg a kabuli merényletben

2017. 08. 26.

A korábban közölteknél jóval többen, mintegy negyvenen haltak meg az afgán főváros, Kabul egyik síita mecsetje ellen elkövetett merényletben, a sebesültek száma eléri a kilencvenet – közölte szombaton az Afgán Független Emberjogi Bizottság (AIHRC) az előző napi terrorcselekménnyel kapcsolatban.

A pénteki híradások legalább húsz halottról és mintegy ötven sebesültről szóltak.

Kabuli kórházak vezetője, Mohammad Szalim Raszuli szombaton úgy nyilatkozott, hogy adataik alapján 28-ra emelkedett a halálos áldozatok száma és több mint ötven sebesültet láttak el.

A főváros Kair Kána kerületében lévő síita imahely elleni támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. Beszámolók szerint először egy öngyilkos merénylő robbantott az imaház kapujánál, majd további támadók rohanták le a pénteki imára gyülekező hívekkel teli mecsetet. Értesülések szerint az istentiszteletet vezető imám is életét vesztette. Az afgán biztonsági erők csak órákkal később tudtak véget vetni a terrortámasnak.

Az AIHRC közleményében gonosz, embertelen és törvénytelen cselekedetnek minősítette a szent helyek és mecsetek elleni támadást, amely – mint hangsúlyozták – ellentmond a muzulmán vallás előírásainak, a nemzetközi jognak és az afgán törvényeknek. A szervezet egyben felszólította az afgán kormányt és biztonsági erőket, hogy tegyenek meg mindent a szent helyek és a civil lakosság védelme érdekében.

Élesen elítélte a síita mecset elleni terrortámadást szombaton az iráni külügyminisztérium szóvivője. Bahrám Kászimi, akinek nyilatkozatát az IRNA teheráni hírügynökség idézte, együttérzését fejezte ki az afgán néppel, a kabuli kormánnyal és az áldozatok családjaival.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑