Cadmus fordítás Cadmus

A lengyel külügyminisztérium visszautasította az iráni bírálatot

2019. 01. 14.

A lengyel külügyminisztérium vasárnap visszautasította Irán bírálatát amiatt, hogy februárban Varsó ad otthont egy közel-keleti témájú, Irán szerepére fókuszáló, miniszteri szintű nemzetközi tanácskozásnak.

A lengyel külügyi tárca közleménye azt követően jelent meg, hogy szombaton bekérették az iráni külügyminisztériumba a lengyel nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét, tiltakozásul amiatt, hogy február 13-án és 14-én Varsóban több tucat ország részvételével tanácskozást tartanak „a közel-keleti békéről, stabilitásról, szabadságról és biztonságról”. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteki bejelentése szerint a tanácskozás fontos része annak biztosításában, hogy Irán ne gyakorolhasson „destabilizáló befolyást” a térségben.

Lengyelország álláspontja szerint a nemzetközi közösség jogosult „különféle regionális és globális problémák” megvitatására, Varsónak pedig joga egy olyan konferencia társszervezésére, amelynek célja a közel-keleti régió „stabilitását és jólétét szem előtt tartó lépések” kidolgozása – mutatott rá a lengyel külügyi tárca a honapján nyilvánosságra hozott közleményben.

A teheráni lengyel nagykövetség képviselője bemutatta az iráni külügyminisztérium kelet-európai osztálya vezetőjének a konferencia alapfeltevéseit, és arról biztosította őt, hogy nincs Irán-ellenes célzata a tanácskozásnak.

Pénteken Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter a Twitter mikroblogon élesen bírálta a lengyel kormányt. Varsó sosem fogja lemosni magáról ezt a gyalázatot: míg Irán lengyeleket mentett a második világháborúban, a lengyel kormány most egy elkeseredett Irán-ellenes cirkusznak ad otthont – fogalmazott Zaríf.

Az iráni külügyminiszter arra utalt, hogy a második világháború idején a perzsa államnak a brit megszállás alatt lévő részén több mint 100 ezer lengyel menekültet fogadtak be.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken leszögezte: Lengyelország a közel-keleti béke ügyét az egyik legsúlyosabb védelmi és külpolitikai kihívásnak tartja. „Az egész világ stabilitása és biztonsága szempontjából alapvető kérdésnek számít a harcok leállítása ebben az érzékeny régióban” – jelentette ki.

Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter szombaton annak a reményének adott hangot, hogy a konferencia elősegíti, hogy közeledjen egymáshoz az Egyesült Államok és az Európai Unió Iránnal kapcsolatos álláspontja.

A tanácskozásra a világ több mint 70 országának képviselőit hívták meg, ezen belül az összes uniós tagállamét. A meghívottak között van Federica Mogherini uniós külügyi és biztonságpolitikai biztos is.

A pénteken kiadott közös amerikai-lengyel hivatalos közlemény szerint a tanácskozáson olyan kulcsfontosságú témákkal foglalkoznak majd, mint a terrorizmus és a szélsőségesség, a rakétaprogramok elterjedése, a tengeri kereskedelem és a biztonság, valamint „az egyes országok által támogatott egyes csoportok jelentette fenyegetés”. A közleményben nem nevezték meg konkrétan Iránt.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑