A líbiai ellenfelek közös költségvetésről tanácskoznak

A Líbiában eddig egymással harcoló ellenfelek kedden megállapodtak, hogy közös idei költségvetést készítenek az évek óta káoszba fulladt ország számára – jelentette hivatalos forrásokra hivatkozva az AP amerikai hírügynökség.

A felek képviselői Brega városában tárgyaltak egymással – mondták a források. A Tripoliban székelő, nemzetközileg elismert egységkormány pénzügyminisztere és a keleti országrészt uraló vezetés hasonló tisztségét betöltő politikusa találkozott. Jelen volt a tripoli kormányzat külügyminisztere is.

A kőolajban gazdag Líbiában a korábbi, több évtizedes vezetője, Moammer Kadhafi hatalmának fegyveres megdöntése és a politikus megölése óta válság van, de tavaly óta nehézkesen haladó tárgyalásokat kezdtek a felek a helyzet rendezéséről.

A tripoli kormány szerint a 2021-re szóló közös költségvetés már a napokban elkészülhet. A tervezetről ez a kormány fogja dönteni. Az ENSZ líbiai helyzetet kezelő tanácsa (UNSMIL) a keddi találkozót és megállapodást “bátorítónak” és “nagyon szükséges lépésnek” minősítette. Szerdán, Genfben a tervek szerint újabb tárgyalást tartanak a felek a kormányzás ügyeiről.

Líbiában elvileg az idén elnöki és parlamenti választást tartanak.

MTI

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑