Cadmus fordítás Cadmus

A líbiai válság tovább növelheti az elvándorlást

2020. 01. 08.

A  líbiai válság és a mögötte húzódó érdekek, illetve a kelet-mediterrán térség instabilitása pedig tovább növelheti az elvándorlást – állapította meg a balkáni migrációs helyzetről készített gyorselemzésében a Migrációkutató Intézet.

Az MTI-hez kedden eljuttatott gyorselemzés szerint a balkáni útvonalon megjelenők fele pakisztáni és afganisztáni illetőségű, ami nagyjából ugyanazt jelenti, hiszen Pakisztánban – csakúgy, mint Iránban – több milliós afgán kolónia él. Nagy számban érkeznek a görög szigetekre az afgánok mellett bangladesiek és irakiak is, 2019-ben a boszniai migránsok mindössze 6,3 százaléka vallotta magát szíriainak.

Az intézet úgy véli, az, hogy egyre többen jelentek meg az utóbbi hónapokban a görög szigeteken, nem teljes egészében az EU-török megállapodás kudarcaként értelmezendő, hanem annak a szűnni nem akaró politikai – ebből fakadóan gazdasági és társadalmi – instabilitásnak tudható be, amely Afganisztánon és Szírián kívül egyre látványosabban érinti Irakot, Libanont és Líbiát. E területekről sok esetben szintén Törökországon keresztül vezet(het) az út Európa felé – írták.

Már Líbiában is egy többfrontos háború zajlik

Felhívták a figyelmet arra, a jelek szerint Szírián kívül már Líbiában is egy többfrontos háború zajlik, és utaltak arra, hogy sajtóhírek szerint a harctereken megjelenő, sokféle útlevéllel rendelkező fegyveresek utaztatását legitim kormányok szervezik Egyiptomtól Szaúd-Arábián és Kataron át Törökországig.

Az elemzés szerint a különböző energiahordozókért Líbiában, Szíriában és Cipruson vívott harc miatt és annak folyományaként a kibocsátó országokból útnak indulók száma is növekedhet. Megjegyezték: a Földközi-tenger keleti medencéjében egyre többen akarnak pozíciókat szerezni, vagy a meglévőket megerősíteni, emellett a Ciprus és Izrael térségében feltárt földgázmezők iránt szintén nagy az érdeklődés. Hozzátették: a Kelet-Mediterráneumban fennálló törékeny egyensúly felborulása közvetve ugyan, de hozzájárulhat ahhoz, hogy az illegális migráció tovább növekedjék.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑