Cadmus fordítás Cadmus

A mali junta a francia erők azonnali távozását követeli

2022. 02. 18.

A Maliban hatalmon lévő katonai vezetés azt követelte pénteken Franciaországtól, hogy azonnal vonja ki katonáit az országból, tudniillik Párizs azt közölte az előző nap, miután bejelentette mali hadműveleteinek befejezését, hogy négy-hat hónap alatt hajtja végre.

Abdoulaye Maiga ezredes, a mali katonai kormány szóvivője az állami tévében beolvasott közleményében a két ország közötti megállapodások “nyilvánvaló megsértésének” és “egyoldalúnak” nevezte a francia kivonulásról szóló döntést. Kijelentette, hogy a kilenc évig tartó francia szerepvállalás “nem volt megfelelő”.

“Tekintettel arra, hogy (Franciaország) több esetben is hiányosan teljesítette a védelmi megállapodásokat, a kormány felszólítja a francia hatóságokat, hogy a mali hatóságok felügyelete mellett haladéktalanul vonják ki az országból a Barkhane és a Takuba hadműveletekben részt vevő katonákat” – hangzott a közlemény.

Emmanuel Macron francia elnök jelentette be csütörtöki sajtóértekezletén, hogy Franciaország európai szövetségeseivel együtt befejezi katonai műveleteit Maliban, és ottani terrorellenes missziójának bázisát Nigerbe helyezi át.

Franciaország 4300 katonát állomásoztat a Száhel-övezetben, hogy támogassa az ottani hatóságok iszlamista terrorizmus ellen folytatott küzdelmét. A Barkhane hadműveletben 2500 francia katona vesz részt, illetve szintén Párizs vezetésével működik a Takuba elnevezésű terrorellenes művelet is, amelyhez több más európai ország is csatlakozott.

A francia államfő leszögezte csütörtökön: teljességgel elutasítja azt, hogy kudarcnak minősítsék a francia szerepvállalást Maliban a kivonulás miatt, mert arra az országot 2020 óta irányító katonai kormányzat hozzáállása miatt kényszerülnek.

A mali katonai vezetés pénteki követelését Macron határozottan visszautasította brüsszeli sajtóértekezletén, és óva intette Bamakót attól, hogy veszélyeztessék a francia vagy más nemzetközi erők biztonságát. “Közöltük, hogy milyen ütemben vonulunk ki, és azt rendezetten végre is hajtjuk, hogy az ENSZ-misszió biztonsága garantált legyen, ebből egy jottányit sem engedek” – jelentette ki.

A két ország viszonya különösen az utóbbi hetekben romlott meg, miután a mali katonai vezetés elállt attól a megállapodástól, hogy ebben a hónapban választásokat rendeznek, amelynek eredményeképpen újra polgári kormánya lehet az országnak. A katonák azt is kilátásban helyezték, hogy még 2025-ig hatalmon maradnak.

MTI

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑