Cadmus fordítás Cadmus

A mauritániai kormány feloszlatott 76 pártot az országban

2019. 03. 08.

Elnökválasztás lesz Mauritániában, a kormány úgy döntött, felszámolja a törpepártokat, ennek 76 szerveződés esett áldozatul. Így ismaradt még 28 működő politikai szervezet.

A mauritániai kormány feloszlatta az ország politikai pártjainak a háromnegyedét az év közepére ígért elnökválasztás előtt – jelentette az AFP francia hírügynökség szerdán. A belügyminisztérium rendelet útján, a pártok politikai súlyának megfelelő pártfinanszírozást célzó törvény alapján oszlatott fel 76 tömörülést. A nyugat-afrikai országban így is 28 aktív párt maradt.

A tárca közlése szerint az intézkedés azokat a pártokat érintette, amelyek a 2012-es és 2018-as helyhatósági választások idején a szavazatok kevesebb mint 1 százalékát kapták az első fordulóban, illetve akik nem is indultak a voksoláson. Az intézkedés mindazonáltal nem érinti az ország fő politikai szereplőit, akik a várhatóan június vége előtt megtartott választásra készülnek.

A hivatalban lévő elnök, Mohamed Uld Abdel-Azíz az alkotmánynak megfelelően nem indul a választáson, miután már kitöltött két államfői ciklust. Pártja, a kormányzó Unió a Köztársaságért (UPR) az ország védelmi miniszterét, Mohamed Uld Sejk Mohamed Ahmedet választotta elnökjelöltnek, Abdel-Azíz utódjának. Jóllehet, az elnök átveheti pártja irányítását, így a jövőben is befolyásolhatja az ország politikai életét. Az ellenzék egyelőre nem tudott közös jelöltben megállapodni.

MTI, HVG

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑