A mianmari erőszak megfékezésére szólítottak fel az ASEAN-országok

Az erőszak megfékezésére, a politikai foglyok szabadon bocsátására és a kialkudott párbeszéd megindítására szólították fel a Mianmarban hatalomra került juntát a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) külügyminiszterei hétfőn a kínai Csungking városában tartott tanácskozásukon.

Retno Marsudi, az indonéz diplomácia vezetője az öt pontból álló válságrendezési terv haladéktalan megvalósítását szorgalmazta. A tervezetet még áprilisban fogadta el a szervezet a mianmari katonai hatalomátvétel után kialakult helyzet megvitatására összehívott jakartai rendkívüli csúcstalálkozóján.

Az indonéz külügyminiszternő nehezményezte, hogy azóta sem sikerült kinevezni a mianmari helyzetet felügyelő ASEAN-különmegbízottat.

Vang Ji kínai külügyminiszterrel közösen tartott online sajtótájékoztatójén Retno Marsudi Peking támogatását kérte az ASEAN kezdeményezésének megvalósítása ügyében. Hangsúlyozta, hogy Kína támogatása nélkülözhetetlen az ügyben.

Vivian Balakrishnan szingapúri külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a regionális tömörülés “rendkívül csalódott a lassú haladás miatt” és cselekvést vár Mianmar részéről.

Erivan Juszuf, brunei külügyminisztere, akinek országa az ASEAN soros elnöke, szombaton találkozott a mianmari juntát vezető Min Aung Hlaing tábornokkal Najpjidóban, hogy átadja a különmegbízotti tisztségre jelölt személyek listáját a katonai vezetésnek. A tárcavezető egyben sürgette a politikai foglyok szabadon engedését.

A februárban hatalomra került mianmari junta eddig azonban kevés jelét mutatta annak, hogy követné a megállapodást, amelynek elvileg részese volt.

Az ASEAN-tagállamok (Szingapúr, Brunei, Kambodzsa, Indonézia, Laosz, Malajzia, Mianmar, a Fülöp-szigetek, Thaiföld és Vietnam) vezetői a párbeszéd felvételében, az erőszak feltartóztatásában, a politikai foglyok szabadon bocsátásában, a humanitárius segély Mianmarba történő beengedésében, valamint a mianmari helyzetet felügyelő ASEAN-különmegbízott kinevezésében állapodtak meg.

A Politikai Foglyokat Támogató Egyesület (AAPP) nevű mianmari jogvédő szervezet legutóbbi összesítése szerint a február elsejei katonai puccs óta a biztonsági erők legalább 849 embert öltek meg, és ötezernél több embert vettek önkényesen őrizetbe.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑