Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

A nigériai lelkészt és egész családját azért fenyegették meg, mert végezte a munkáját

2018. 06. 16.

A lelkésznek nagy szerepe volt abban, hogy a korábban muszlim Nabila Umar Sanda áttért a keresztény hitre, akit barátja, Simput Dafup mutatott be a lelkésznek. Azóta egymást érik az életveszélyes fenyegetések.

Jeremiah Datim lelkész a World Watch Monitornak elmondta, hogy a két embert tíz napos fogság után engedték el, ami alatt mindkettejüket megkínozták. A fiatal lány visszament a szüleihez, akik korábban jelentették a rendőrségnek lányuk megkeresztelkedését. Mindez alatt a lányt megfigyelés alatt tartották, aki viszont két hónap múlva megszökött otthonról. Nem sokkal ezután Nabila egy Facebook bejegyzésben kijelentette, hogy szabad akaratból tért át a kereszténységre, mert „találkozott Jézus Krisztussal” és senki sem kényszerítette erre.

A két ember szabadulása után a lelkész hamar a képbe került és elmondása szerint számos fenyegetést kapott a nigériai állambiztonsági szolgálatoktól. Az eset után a Jama ’atu Nasir Islam (JNI), a nigériai muszlimokat tömörítő szervezet egy találkozót szervezett a lány szülei és a lelkész jelenlétében, akit elkísért egy másik szintén lelkész barátja.

Ami a helyzet súlyosságát jelzi, hogy a szolgálatok tisztjei is jelen voltak, akik megfenyegették, hogy ha nem mondja meg hol bujkál Nabila, megölik őt. Datim azonban valóban nem tudta, hogy hol bujkál a tizenkilenc éves lány, akinek a szülei arra kérték őt, hogy vonja vissza a Christian Association of Nigeria azon vádjait, miszerint a szülők korlátozták lányukat a szabad vallásgyakorlásban. A kérés azért is teljesíthetetlen, mert a lelkész nem egyenlő a CAN-nal, így ő ebben egyáltalán nem illetékes, pusztán nála érnek össze a szálak, aminek meg is fizeti az árát.

A lány barátja, Simput szintén eltűnt a hatóságok szeme elől és elérhetetlen. Nabila március 24-i szökését követően még mindig bujkálni kényszerül. Datim pedig azóta sem találkozhatott a családjával, mert félti őket a hatóságoktól.

A lelkészt nemcsak az állambiztonsági szolgálatoktól érik fenyegetések, hanem muszlim vallási vezetőktől is. Elmondása szerint a rendőrség pedig nem tett semmit ez idáig az ügy megoldása érdekében.

Az iszlámban a „hitehagyás” komoly büntetést vonz maga után. Ha muszlim férfi tér át más vallásra, vagy tagadja meg hitét, a Korán szerint halálbüntetést érdemel, míg nők esetében börtönbüntetés jár mindaddig, amíg az illető meg nem gondolja magát. Muszlim jogtudósok és jogi irányzatok között azonban vannak eltérések a büntetést illetően. Nigéria vallási szempontból rendkívül megosztott, ugyanis az országban a hivatalos adatok szerint meglehetősen kiegyenlített a muszlimok és keresztények aránya.

S4C.news, World Watch Monitor

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑