Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

A nyugati országokat bírálja Erdogan

2017. 07. 15.

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerint a Nyugat csak a tavaly júliusi törökországi államcsínyt megkísérlők jogaival foglalkozik.

“Azon az éjszakán 250 állampolgárunk halt meg szemben 35 puccsistával. De a Nyugat csak az egyik oldal felől kérdez. Azt kérdezgetik, hogy hányan vannak börtönben. Kérdezzék meg inkább azt, hogy mennyi embert öltek meg!” – mondta a török elnök.

“Ha Törökország nem jogállam lenne, ezek az árulók nem börtönben ülnének”, hanem a földben lennének eltemetve – jelentette ki Erdogan a török NTV hírtelevízió által élőben közvetített ankarai beszédében. A török államfő a puccskísérletet követő kormányzati tisztogatások bírálóihoz is kemény szavakat intézett.

“Foglalkozzanak a maguk dolgával. Csak nem holmi árulókat fog etetni az állam?” – mondta.

Erdogan a török népnek a puccsistákkal szemben tanúsított “hősiességét” is hangsúlyozta, amiért szerinte a török nép “Nobel-békedíjat érdemel”.

Arra a kérdésre, hogy mikorra várható a jelenlegi rendkívüli állapot feloldása, az államfő azt válaszolta: a szükségállapot addig marad fenn, ameddig nem sikerül felszámolni a puccsisták hálózatát.

Binali Yildirim török miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy a kormány a tavalyi puccskísérlet után kihirdetett rendkívüli állapot további három hónapos meghosszabbítását javasolja.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑