Cadmus fordítás Cadmus

A pakisztáni Istenkáromlási törvény ürügy a koncepciós ügyekre

2018. 11. 05.

A Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója szerint a feljelentők az istenkáromlást tiltó törvényt arra használják fel Pakisztánban, hogy koncepciós ügyeket kreálva bánjanak el ellenségeikkel.

Incze Nikoletta az M1 aktuális csatornán a Pakisztánban istenkáromlásért elítélt, majd felmentett keresztény nő, Asia Bibi esetével kapcsolatban beszélt a blaszfémiát tiltó, 1986-ban elfogadott, halálbüntetéssel fenyegető pakisztáni törvény felhasználásáról.

Felidézte: Asia Bibit 2010 novemberében ítélték halálra istenkáromlás miatt Pandzsáb államban. Munkatársai vádolták meg azzal, hogy tiszteletlenül beszélt Mohamed prófétáról. A nő szerint munkatársai kezdeményeztek konfliktust, mivel úgy gondolták, keresztényként bemocskolja őket azzal, ha közös tartályból iszik velük.

Asia Bibi ügye hiába zárult felmentéssel szerdán, a pakisztáni kormány engedett az országban élő keményvonalas iszlamisták nyomásának és megtiltotta a nőnek, hogy elhagyja az országot – fűzte hozzá.

Elmondta: több emberjogi szervezet felhívta arra a figyelmet, hogy tolerancia szempontjából Pakisztán az ötödik legrosszabb ország a keresztények, illetve más vallási kisebbségek számára a világon. Pakisztán 200 millió lakosságának 96 százaléka muszlin, alkotmányában az iszlám alapelvei érvényesülnek, így fogadhatták el az istenkáromlást tiltó törvényt is.

Blaszfémia miatt még sosem hajtottak végre halálost ítéletet Pakisztánban – tette hozzá Incze Nikoletta.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑