Cadmus fordítás Cadmus

A pakisztáni kormányfő tárgyalásokat kezdeményezett az Indiával kialakult konfliktus rendezésére

2019. 02. 27.

Tárgyalásokat kezdeményezett az Indiával kialakult konfliktus rendezésére szerdán Imran Khan pakisztáni kormányfő.

A televízió élő adásában a miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy „diadalmaskodik a józan ész”, és a kölcsönös légicsapásokat követően csökkentik a feszültséget.

Mindkét ország rendelkezik atomfegyverrel.

Imran Khan beszédében kifejtette, történelmi tapasztalat szerint a háborúk teljes mértékben tévutat jelentenek. A kérdés az jelenleg, hogy azoknak a fegyvereknek a birtokában, amelyekkel rendelkeznek, megengedhető-e egy ilyen tévedés. Le kell ülni és tárgyalni kell – tette hozzá a pakisztáni miniszterelnök.

A katonai incidens szerdán azzal kezdődött, hogy három pakisztáni harci gép légicsapásokat hajtott végre a vitatott hovatartozású Kasmír indiai területén. Azután az indiai légierő gépei, miközben feltartóztatták a behatoló vadászgépeket, Újdelhi megfogalmazása szerint „áttévedtek” a szomszédos légtérbe, ahol azonban a pakisztáni erők lelőttek közülük kettőt.

A pakisztáni hadsereg szóvivőjének közlése szerint két indiai pilótát elfogtak, többen meghaltak. Újdelhi csupán egy gépe elvesztését ismerte el, miközben azt állította, hogy egy pakisztáni repülőgép is lezuhant.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑