Cadmus fordítás Cadmus

A Pentagon egy Irán elleni támadás kidolgozására kapott utasítást tavaly

2019. 01. 14.

Irán elleni katonai akció terveinek kidolgozását kérte tavaly ősszel a washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsa a védelmi minisztériumtól – jelentette vasárnap a The Wall Street Journal (WSJ) című konzervatív amerikai lap.

A CNN hírtelevízió honlapján szemlézett tudósítás szerint a kérés az után fogalmazódott meg, hogy szeptemberben egy Iránhoz köthető milícia megtámadta az Egyesült Államok nagykövetségét Bagdadban. A lap forrásai szerint Mira Ricardel, John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó akkori helyettese háborús cselekménynek nevezte a támadást, és azt mondta, hogy Washingtonnak ennek megfelelően kell reagálnia.

A WSJ úgy tudja, hogy a kérést a védelmi minisztériumban és a külügyminisztériumban is aggodalommal fogadták, sőt, egy név nélküli nyilatkozó forrás egyenesen megdöbbenéséről számolt be a WSJ-nek.

ÉRDEKES LEHET SZÁMODRA:
Terhes nőt szúrt meg egy migráns Németországban
megosztás
Több helyen még mindig fennakadásokat okoz a havazás
megosztás
A hamburgi repülőtéren is sztrájk lesz kedden
megosztás
A WSJ jelentése szerint a Pentagon egyébként eleget tett a kérésnek, de azt nem tudni, hogy a terveket részletesen kidolgozták-e, illetve, hogy átadták-e őket a Fehér Háznak. A WSJ azt sem tudta megerősíteni, hogy Donald Trump amerikai elnök tudott-e a nemzetbiztonsági tanács kéréséről.

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑