Cadmus fordítás Cadmus

A Soros-plakátok alatt összeért a magyar és izraeli kormányérdek

2017. 07. 10.

Védelmébe vette a magyar kormány Soros Györgyöt célzó kampányát az izraeli külügyminisztérium.

Hétfői közleményükben a magyar származású, 86 éves amerikai üzletembert úgy jellemzik, hogy aláássa a demokráciát, rendszeresen támadja Izrael törvényesen megválasztott kormányát, és kétségbe vonja a zsidóállam önvédelmi jogát.

Ezért jogosan érik a kritikák Soros György tevékenységét – összegez az izraeli külügyi szóvivő által aláírt dokumentum.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő, aki egyben az ország külügyminisztere is, július 18-án látogat Budapestre, a közlemény a magyar kormányhoz való közeledésre tett gesztusként is értelmezhető. A plakátkampányt a hétvégén elítélte Izrael budapesti nagykövete, mert szerinte rossz emlékeket idéz és gyűlöletet kelt, de pár órával később az izraeli külügyminisztérium pontosította az állásfoglalást.

Soros György több jogvédő civil szervezetet támogat. Ezek között van a Human Rights Watch is, amely többször bírálta Ciszjodánia izraeli ellenőrzését és az ország palesztinokkal kapcsolatos politikáját.

Magyarországhoz hasonlóan Izraelben is elfogadott a törvényhozás olyan jogszabályokat, amelyekkel igyekeznek gátat vetni a külföldről támogatott civil szervezetek hazai befolyásának.

Közben a román kormánypárt elnöke is Soros Györgyöt támadó megjegyzést tett. Liviu Dragnea hétfőn azt mondta. a vagyonáról és állítólagos üzleti kapcsolatairól szóló, múlt héten indult sajtókampánnyal valójában Soros György akarja lejáratni őt és pártját, az PSD-t. A pártelnök a szociálliberális koalíció ülése után újságírói kérdésekre válaszolva cáfolta az ellenzéki RiseProjekt.ro portálon megjelent korrupciós vádakat, és azt sugallta, hogy a portált támogató magyar-amerikai milliárdos állhat az ellene irányuló támadás mögött – írja az MTI. A koalíció ülése után Mihai Tudose miniszterelnök is tényként kezelte, hogy Soros érdekeit szolgálja Dragnea lejáratása, amely szerinte nemcsak a PSD-t, hanem a bukaresti kormánykoalíciót, a román kormányt és így magát az országot is destabilizálja.

Orientalista.hu – Euronews Az izraeli külügyminisztérium honlapja, Reuters, MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑