Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

A Srí Lanka-i merénylők kapcsolatban álltak az Iszlám Állammal

2019. 05. 10.

A Srí Lankán húsvétvasárnap elkövetett merényletek elkövetői összeköttetésben álltak az Iszlám Állam terrorszervezettel – jelentette be pénteken Mahes Szenanajake Srí Lanka-i vezérkari főnök.

„Nyilvánvalóan létezik az Iszlám Államhoz köthető szál. Ez nem azt jelenti azonban, hogy a támadást közvetlenül a terrorszervezet követte el. Jelenleg azt próbáljuk megállapítani, milyen messzire vezetnek ezek a szálak, hogy ennek megfelelő (katonai) választ adhassunk” – fejtette ki Szenanajake a Reuters hírügynökségnek adott interjújában.

Leszögezte azt is, hogy az iszlamista terrorfenyegetést elhárították, és a terrorhálózat nagy részét megsemmisítették.

Szenanajake hangot adott annak a reményének is, miszerint néhány napon belül a katonaság visszatérhet a laktanyákba, és a rend ismét helyreáll majd az országban.

Bejelentette, hogy több ország, köztük Kína, Izrael, az Egyesült Államok, India és az Egyesült Arab Emírségek katonai csúcstechnológiával nyújt támogatást a szigetország hatóságainak a nyomozásban.
Korábban már a hatóságok több tucat embert vettek őrizetbe a terrortámadások kapcsán, és többször is arra figyelmeztettek: reális a veszélye annak, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez kötődő csoport újabb támadásra készül.

Maitripala Sziriszena Srí Lanka-i elnök a merényleteket követően rendelt el szükségállapotot. Ennek visszavonásáig a rendőrség és a katonaság előzetes bírósági felhatalmazás nélkül őrizetbe vehet embereket, és házkutatásokat is tarthat. Az országban több ezer katonát mozgósítottak, hogy a nyomozásban segítséget nyújtsanak a nyomozó hatóságoknak.

Húsvétvasárnap három templom és négy szálloda ellen követtek el öngyilkos merényleteket Colombóban és a fővárostól nem messze található Negombóban, valamint Batticaloában. A merényletekben 253 ember vesztette életét, és mintegy 500-an megsebesültek.

A merényletek elkövetésével egy helyi iszlamista csoportot, a Nemzeti Tauhíd Dzsamaatot (NTJ) vádolják, melynek vezetője, Zahrán Hásim maga is az öngyilkos robbantók közt volt.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑