Cadmus fordítás Cadmus

A Szíriai Arab Hadsereg számos falut visszafoglalt Észak-Hamaban (videók)

2017. 03. 31.

A Szíriai Fegyveres Erők a paramilitáris Nemzetvédelmi Erők (NDF) támogatásával ellenoffenzívát folytatnak Hama tartomány északi részén és számos falut foglaltak vissza.

A kormányerők ma hat pontot biztosítottak a korábban Al-Kaida terroristák és szövetségeseik által megszállt területekből; az összes helyszín Khattab és Kamhanah között fekszik.

Katonai források szerint több tucatnyi dzsihádista fegyveressel végeztek az összecsapásokban, amikor a kormánycsapatok a becsapódásukat megelőzően semmisítettek meg két ellenséges távirányított “autóbombát” (VBIED), három harckocsit és páncélozott járműveket, valamint számos tüzérségi indítóberendezést.

Az egykori Dzsabhat Al-Nuszra (Al-Kaida, későbbi Dzsabhat Fateh Al-Sham) terrorszervezet vezetése alatt álló terrorista koalíció több hullámban végrehajtott támadások után sem volt képes áttörni a hadsereg védelmi vonalait Kamhanah körül.

Khattab falun kívül jelenleg kemény összecsapások vannak, amibe a kormányerők próbálnak betörni, miután azt a dzsihádisták az offenzívájuk első napján rohantak le.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg (Al-masdarnews)

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑