no image

2019. 07. 25.

A szudáni katonai tanács puccsisták letartóztatásáról számolt be

Letartóztatásba helyezték Szudánban a fegyveres erők néhány vezetőjét, akik nemrég katonai puccsot kíséreltek meg végrehajtani – közölte az országot április eleje óta irányító átmeneti katonai tanács szerdán.

A letartóztatottak között van a fegyveres erők főparancsnoka, valamint a hadsereg és a biztonsági szolgálatok több magas beosztású tagja.

A katonai tanács közlése szerint a csoport tagjai két hete próbálták meg átvenni a hatalmat, alig néhány nappal azután, hogy a tanács és a hónapok óta tüntető ellenzék vezetői megállapodásra jutottak a hatalom megosztására és egy választásokhoz vezető, hároméves átmeneti időszak menetrendjére vonatkozóan.

A hadsereg akkor csak annyit közölt, hogy őrizetbe vettek 12 katonatisztet, és elfogtak továbbiakat is, köztük a vezetőjüket.

Az ingatag kelet-afrikai országban tavaly év végén tüntetések kezdődtek, amelynek résztvevői az országot harminc éve irányító Omar el-Besír elnök távozását követelték.

A hadsereg idén áprilisban lépett közbe, és el-Besír letartóztatásával katonai hatalomátvételbe kezdett. A tüntetők azonban nem hagytak fel tiltakozásaikkal, azt állítva, hogy az új katonai vezetők valójában az eltávolított elnök rendszerét próbálják átmenteni. Ezért további igényekkel léptek fel, polgári kormányzásra áttérést követelve.

Az átmeneti katonai tanács (TMC) és az ellenzék képviselői végül a múlt héten írták alá a hatalom megosztásáról szóló egyezményüket, véglegesítve ezzel július 5-i szóbeli megállapodásukat.

Mohamed Haszan Labat, az Afrikai Unió közvetítője július elején arról beszélt, hogy a megállapodás értelmében Szudánban független technokrata kormány alakul, és kivizsgálják a tüntetőkkel szemben az elmúlt néhány hónapban elkövetett erőszakcselekményeket. Megegyeztek a felek egy szuverén tanács felállításáról is, amelynek tizenegy tagjából ötöt a hadsereg, hatot pedig a civil csoportok delegálnak.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑