Cadmus fordítás Cadmus

A szudániak a katonákat sem akarják

2019. 04. 12.

Tömegek töltötték az utcákon az éjszakát Szudán fővárosában, miután a hadsereg bejelentette, hogy megdöntötte Basir elnök uralmát.

Dacoltak a katonák által elrendelt kijárási tilalommal a khartoumiak az éjjel. Szudánban a hírek szerint katonai tanács alakult, amely átveszi Omar al Basir szerepét. A diktátort, aki több mint harminc évig állt az ország élén, őrizetbe vették. Háborús bűneiért nemzetközi körözés van ellene érvényben. A katonai puccsot hetekig tartó tömegtüntetések váltották ki Szudánban.

Már Omar al Basir is úgy került hatalomra, hogy tiltakozó népi mozgalom buktatta meg az elődjét. Most ugyanerre bíztatta a lázadó tömeg a hadsereg vezetőit. Akik cselekedtek is: leváltották a diktátort Szudánban. A tüntetők mindazonáltal most korán sem elégedettek. Azt mondják, a hadsereg ugyanannak a rezsimnek a része, mint az általa megbuktatott elnök.

Sokan most erőszakos összecsapásoktól tartanak a demonstrálók és a katonák között. A BBC szerint az is félő, hogy a biztonsági erőkön és a hadseregen belül szakadás jöhet létre, az egyes frakciók egymás ellen fordíthatják fegyvereiket.

Az ENSZ és az Afrikai Unió egyaránt nyugalomra szólította fel a szudáni tüntetőket és az elnököt megdöntő hadsereget.

Globoport

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑