A tálibok elfoglaltak egy észak-afganisztáni körzetet

A radikális iszlamista tálibok elfoglalták az észak-afganisztáni Baglán tartomány Burka nevű körzetét – közölte Biszmillah Atas, a tartományi tanács egyik tagja szerdán.

A szélsőségesek kedden este rohanták le a körzetet, amelynek kiterjedt térségeit már évek óta ellenőrzésük alatt tartották, de most a székhelyét is megkaparintották – mondta Atas.

Dzsavid Basarat, a rendőrség szóvivője ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a biztonsági erők “taktikai visszavonulást” hajtottak végre, de már azon fáradoznak, hogy visszafoglalják a térséget.

A tálibok közleményükben tudatták, hogy a körzet elfoglalásával nagy mennyiségben jutottak lőszerhez és hadfelszereléshez az afgán hadsereg készleteiből.

Baglán a dél-ázsiai ország egyik legforrongóbb tartománya, ahol a tálibok az elmúlt években ki tudták terjeszteni befolyásukat. Az utóbbi napokban az iszlamisták fokozták a tartományi székhelyek, és körzetközpontok elleni támadásaikat. Súlyos összecsapásokról érkeztek jelentések a déli Hilmend és Zábul, valamint a délkeleti Gazni tartományokból is.

A kabuli védelmi minisztérium kedden arról számolt be, hogy az afgán hadsereg visszaverte a tálibok offenzíváját Hilmendben. Szerdán helyi tisztségviselők azt közölték, hogy nagyszabású hadműveletek folynak a tartomány székhelye, Laskargáh városa környékén a kormány ellenőrzése alól kikerült térségek visszafoglalására.

A tálibok azt követően indították meg hilmendi offenzívájukat, hogy az országban állomásozó külföldi csapatok megkezdték a kivonulást.

Az amerikai és a NATO-csapatok kivonásának ellenzői attól tartanak, hogy a tálibok kerülhetnek ismét hatalomra a dél-ázsiai országban. Sokak szerint most érkezett el az amerikai és NATO-csapatok által kiképzett afgán biztonsági erők próbája, hogy meg tudják-e állni helyüket a szélsőségesekkel szemben.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑