Cadmus fordítás Cadmus

A tálibok tagadták, hogy szándékosan vennének célba civileket Afganisztánban

2021. 08. 12.

Cáfolták szerdán a tálibok, hogy kormányellenes offenzíváik során szándékosan vennének célba civileket Afganisztánban, egyúttal független vizsgálóbizottság felállítását sürgették az atrocitások kivizsgálására.

A radikálisok egyik szóvivője, Szuhail Sahín közleményben leszögezte, hogy harcosaiktól minden család és minden otthon biztonságban van, a civil áldozatokért pedig a kormányerőket és az őket támogató külföldi csapatokat tette felelőssé.

A szóvivő egyúttal független vizsgálóbizottság felállítását sürgette, mégpedig az ENSZ és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) részvételével az atrocitások kivizsgálására.

Az ENSZ nem sokkal korábban azt közölte, hogy júliusban több mint ezer civil vesztette életét az Afganisztánban dúló harcok során, az ICRC pedig arról számolt be, hogy az ország 15 kórházában körülbelül 4042 sebesültet ápolnak.

A tálibok májusban indítottak átfogó offenzívát a kormányerők ellen, kihasználva, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi haderő megkezdte a kivonulást az országból.

Azóta nagy területeket, köztük tartományi székhelyeket vontak uralmuk alá, kiszorítva az ellenállást alig tanúsító kormányerőket.

Afganisztánban az év eleje óta csaknem 390 ezren hagyták el otthonaikat a kiújuló harcok miatt, a legtöbben május óta. António Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője, Stephane Dujarric elmondta, hogy csak július elseje és augusztus 5-e között 5800 belső menekült érkezett Kabulba Afganisztán más részeiből.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑