Cadmus fordítás Cadmus

A török hadsereg a hegyekben folytatja a kurd lázadók visszaszorítását

2016. 06. 21.

Miután a főként kurdok lakta délkelet-törökországi városokból a biztonsági erők kiűzték a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveres lázadóit, a katonai beavatkozás a térség hegyvidéki területein folytatódik – írta a Türkiye című török napilap kedden, a kormánytól szerzett értesüléseire hivatkozva.

Az újság úgy tuja, hogy a műveletek következő szakaszában a szárazföldön csak katonák vesznek majd részt, míg korábban a városi közelharcokban a rendőrséget is bevetették.

Az újabb műveleteket a légierő is támogatja. Hétfőn késő este Diyarbakir tartomány Lice körzetében 11 kurd hadállásra mértek csapást a török vadászbombázók, Észak-Irakban pedig, ahol a lázadók főhadiszállása található, öt célpontot semmisített meg a légierő.

Az értesülések szerint jelenleg a célterületekhez vezető útvonalak megtisztítása zajlik. A biztonsági erők tagjainak védelme érdekében adott pontokon páncélozott őrházakat alakítanak ki.

A Nemzetbiztonsági Tanács legutóbbi ülésén körülbelül egy tucat bevetési helyszínt jelöltek ki, köztük a PKK táborait, óvóhelyeit, valamint barlangokat. Az első meghatározott célpontok Sirnak tartományban Uludere település, Diyarbakir tartományban pedig Kulp külterületén találhatók, továbbá Tunceli, Bingöl és Agri tartományokban több helyen.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a közelmúltban többször hangoztatta: a Délkelet-Törökországban zajló katonai beavatkozással pontot akar tenni a PKK fegyveres felkelésének végére.

Az ország főként kurdok lakta részében továbbra is több helyen 24 órás vagy részleges kijárási tilalom van érvényben.

A török-kurd konfliktus két és fél évi fegyverszünet után 2015 júliusában robbant ki újra, s a török haderő 2015 decembere óta hajt végre átfogó hadműveleteket a kurd autonómiáért küzdő felkelők ellen az ország délkeleti részében. Az összecsapásokban tavaly július óta a biztonsági erők több mint 500 tagja halt meg és a PKK mintegy 7600 lázadóját “tették ártalmatlanná” Törökország határain belül, valamint Irakban. Az 1984 óta tartó török-kurd konfliktusban eddig mintegy 40 ezren vesztették életüket.

Orientalista.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑