Cadmus fordítás Cadmus

A valaha egyik legnagyobb kolerajárvány tombol Jemenben

2017. 09. 29.

Több mint 750 ezer koleragyanús megbetegedést jegyeztek fel Jemenben a járvány április végi kitörése óta – jelentette csütörtökön az Oxfam nemzetközi segélyszervezet, amely szerint ilyen mértékű kolerajárványra még nem volt példa a világon a betegség nyilvántartása óta.

Az Oxfam közleménye szerint az elmúlt öt hónapban több mint kétezren vesztették életüket a járványban, és a koleragyanús betegek több mint fele gyerek.

A civil szervezet összevetésként megjegyzi, hogy az eddig feljegyzett egyik legnagyobb kolerajárvány idején, Haitin 2010 és 2015 között nem jegyeztek fel annyi kolerás esetet, mint Jemenben az elmúlt öt hónap alatt.

„Jemen a világ legsúlyosabb humanitárius válságát éli, és a helyzet csak egyre rosszabb lesz. A több mint két éve tartó háború ideális feltételeket teremtett a betegség terjedéséhez” – áll az Oxfam közleményében, amely szerint a koleragyanús esetek száma novemberig az egymilliót is elérheti, dacára annak, hogy a betegség terjedése az elmúlt időszakban lelassult.

Az arab-félszigeti országban Abed-Rabbó Manszúr Hádi szaúdi támogatással bíró ex-elnök csapatai 2014 szeptembere óta harcolnak a  húszik által vezetett nemzetvédelmi erőkkel  és az Ali Abdullah Száleh előző államfőt támogató milíciákkal. A húszik ellen 2015 márciusában a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció is hadba lépett, és légierővel segíti a kormányt.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az ország kórházainak alig fele tudja ellátni a betegeket az Oxfam jelentése szerint.

A Vibrio cholerae baktérium által okozott betegség elsősorban széklettel, hányadékkal és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerek révén terjed. A kolera erős hasmenéssel és hányással jár, ami gyors kiszáradáshoz, akár halálhoz is vezethet.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑