Cadmus fordítás Cadmus

A világon elsőként Egyiptomban indít busz szolgáltatást az Uber

Az Uber vasárnap bejelentette, hogy a világon először Egyiptomban indítja el az ún. ,,InterCity,, busz szolgáltatását, mely a kezdeti szakaszban Kairó és Alexandria között fog közlekedni. A következő hónapokban pedig az ország tóbb nagyvárosát is érinteni fogja.
Ez a szolgáltatás az Uber bejelentése szerint sokat javít majd az egyiptomi városok közötti busz közlekedésen.
Az új buszjárat keretein belül naponta nyolc járatot indítanak majd Kairó és Alexandria között és az utasok egy letölthető alkalmazás segítségével vásárolhatnak jegyet. Az alkalmazás az ún. ,,Pick-up,, pontokat is megadja az utasok számára Kairóban és Alexandriában.
A koronavírusra való tekintettel a járatokon az utasok és a sofőrök számára is kötelező lesz a maszk viselése és a megfelelő távolság megtartása.
Az Uber cég busz szolgáltatása 2018-ban merült fel Egyiptomban amikor Sahar Nasr befektetési miniszter először tárgyalt erről a lehetőségről a cég vezetőivel.
Az Uber Bus szerepel a cég befektetési tervei között Egyiptomban, melyre az elkövetkezendő öt évben 100 millió dollár feletti összeget fognak invesztálni.
A befektetési miniszter elmondta, hogy minden olyan céget támogatnak, mely kiszélesítik tevékenységét Egyiptomban. Az Uber választása pedig bizonyítéka annak, hogy Egyiptomban megfelelő a környezet a befektetők számára.
Orientalista.hu-Al-Isfahani (Egypt Independent)

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑