Cadmus fordítás Cadmus

Abdullatíf Rasídot választották meg Irak új elnökének

2022. 10. 14.

 Az iraki parlament Abdullatif Rasíd kurd politikust választotta meg csütörtökön az ország új elnökének – közölte a Rudaw iraki kurd televízió.

A Rudaw szerint Abdullatíf Rasídnak a titkos szavazás második fordulójában sikerült több szavazatot szereznie a hivatalban lévő Barham Száleh elnöknél, aki a voksolás hivatalos összesítését már nem várta be és elhagyta a törvényhozás épületét.

A parlament szavazatszámláló bizottsága szerint a jelenlévő képviselőkből 162-en adták voksukat Rasídra, Szálehre pedig 99-en, 8 szavazatot viszont érvénytelennek nyilvánítottak. Rasíd ezzel az Iraki Köztársaság tizedik elnöke. Elsőként Musztafa al-Kádimi ügyvivő miniszterelnök gratulált neki megválasztásához.

A 78 éves, Nagy-Britanniában tanult mérnök 2003-tól 2010-ig iraki vízgazdálkodási miniszterként szolgált. Az iraki törvények értelmében az elnöki tisztség lényegében ceremoniális, jelentőségét az adott politikai környezetben azonban az adja, hogy az államfőnek 15 napja van arra, hogy felkérje kormányalakításra a legnagyobb parlamenti frakció jelöltjét, esetlegesen véget vetve a kabinetalakítás körül egy éve húzódó politikai csatározásoknak.

Rasíd egyik első intézkedéseként Mohammed asz-Szudáni síita politikust kérte fel kormányalakításra, aki a legnagyobb parlamenti tömbnek, az Irán-barát síita politikusok alkotta Koordinációs Keretnek a jelöltje.

A felekezetek közötti hatalommegosztás elve alapján az iraki elnök kurd, a kormányfő síita, a parlamenti elnök pedig szunnita.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑