Cadmus fordítás Cadmus

Afganisztánban kötelező lesz mecsetben tanulni az általános iskola első három évében

2020. 12. 07.

Afganisztánban kötelező lesz mecsetben tanulni az általános iskola első három évében, hogy a kormány terve szerint “erőteljes iszlám identitással” vértezzék fel a diákokat. A lépés széles körben felháborodást váltott ki – jelentették vasárnap hírügynökségek.

Az oktatási minisztérium terve előírja, hogy a gyerekeknek elsőtől harmadik osztályig kell a legközelebbi mecsetbe járniuk. A tárca által kiadott beszámoló szerint a harmadik osztály befejezését követően a diákok világi iskolában folytatják tanulmányaikat. A terv célja, hogy az iszlám tanítása fontosabb szerepet kapjon az oktatásban – áll a közleményben.

A bejelentés széles körű felháborodást váltott ki, mivel sokan úgy gondolják, hogy a lépés a szélsőségeknek kedvezhet az országban. Jakúb Jaszna neves afgán író a Facebookon azt írta, hogy a mecsetek nem rendelkeznek az oktatáshoz megfelelő környezettel, a gyerekek mecsetbe küldése pedig az oktatással és a vallással való visszaélés lenne. Muhtár Vafají elismert afgán újságíró szerint az irányelv a “társadalom tálibosítása” felé vezető úton tett lépés. Ezzel a kabuli kormány ellen fegyveres felkelést folytató tálib radikális iszlamistákra utalt.

Bár a tálibok kilencvenes évekbeli uralkodása idején világi iskolák is működtek, a medreszék (Korán-iskolák) és más vallási oktatási intézmények voltak általánosan elterjedtek. A tálibok jelenleg is arra kérik az általuk ellenőrzött területeken élő diákokat, hogy rendszeresen járjanak vallási iskolákba a hétköznapi mellett.

Az oktatásban nem részesülő gyerekek számát illetően Afganisztán az egyik legrosszabbul teljesítő ország a világon. Az ENSZ jelentéséből az derül ki, hogy becslések szerint mintegy 3,7 millió gyerek nem tud iskolába járni a háború, a szegénység és a kulturális korlátok miatt. Az említett gyerekek mintegy 60 százaléka lány.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑