Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Aggasztó a helyzet Törökországban az Európai Parlament szerint

2019. 09. 21.

Három, demokratikusan megválasztott török polgármester elmozdítása miatt tiltakozik az Európai Parlament. A képviselők követelik a török kormánytól a demokratikus játékszabályok betartását, valamint az ellenzéki politikusok zaklatásának azonnali abbahagyását.

Éles bírálatokat fogalmazott meg az Európai Parlament Törökországgal szemben. A csütörtökön elfogadott állásfoglalás elsősorban azért készült, hogy az uniós törvényalkotók tiltakozzanak az ellen, hogy megkérdőjelezhető bizonyítékok alapján demokratikusan megválasztott polgármestereket távolítsanak el hivatalukból.

Három, márciusban megválasztott török polgármestert ugyanis terrorizmussal összefüggő vádak miatt elmozdítottak, helyükre önkényesen kijelölt személyeket ültettek. Szintén tiltakozik az EP amiatt, mert a központi hatalom fenyegeti az új isztambuli polgármestert, Ekrem İmamoğlut.

Sőt, az isztambuli ellenzék választási sikerében nagy szerepet játszó közéleti szereplő, Canan Kaftancıoğlu ellen már politikai indíttatású ítéletet is hoztak – ennek visszavonását is követeli az Európai Parlament.

A dokumentum szerint a képviselők mélységesen aggódnak az alapvető szabadságok és a jogállamiság helyzetének törökországbeli folyamatos romlása miatt, valamint elítélik az önkényes fogva tartást, az igazságügyi és hatósági zaklatást, az utazási tilalmakat, valamint török állampolgárok ezreinek – köztük politikusok és választott tisztviselők, emberijog-védők, köztisztviselők, civil szervezetek tagjainak, tudományos dolgozók, valamint számtalan átlagpolgár – üldözését szolgáló eszközök alkalmazását. Az is aggasztó az EP szerint, hogy a jelentések szerint a vádak általában homályos terrorista bűncselekményekre hivatkoznak, a terrorcselekmények török besorolása azonban eltér a nemzetközi gyakorlattól.

Általánosabban fogalmazva az EP arra is felszólította a török hatóságokat, “a pluralizmus, valamint az egyesülés és véleménynyilvánítás szabadságának biztosításával tartsák tiszteletben a nemzetközi alapelveket, bevált gyakorlatokat, továbbá garantálják a támogató környezetet a török emberek szabad és méltányos akaratnyilvánítása nyomán megválasztottak számára”.

Az állásfoglalást az EP-képviselők nagy többséggel, de kézfeltartással fogadták el, azaz nem volt név szerinti szavazás.

Index.hu nyomán

 

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑