Cadmus fordítás Cadmus

Aggodalomra ad okot a keresztények elleni erőszak

2017. 04. 11.

A magyar kormány a leghatározottabban elítéli az egyiptomi terrorcselekményeket – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, rögtönzött sajtótájékoztatón. Földi László szerint nincs vallásháború Egyiptomban, hanem egy olyan ideológiai összecsapásról, várhatóan hosszú távon jelen maradó politikai élethelyzetről van szó, amit Európába is importáltunk.

A titkosszolgálati szakértő az M1 aktuális csatornán annak kapcsán beszélt erről hétfőn, hogy a kopt keresztény templomok elleni robbantásos merényletek miatt három hónapra szóló rendkívüli állapotot hirdetett az egyiptomi elnök.

A rendkívüli állapottal összefüggésben azt mondta: az arra lesz elég, hogy megpróbálják a rendvédelmi szervek alaposabban összeszedni magukat és a megelőzésre koncentrálni.

Utalt arra is, hogy a kopt egyház vezetője nem véletlen figyelmeztette többször Európát, hogy az illegális muszlim tömegbevándorlást meg kell állítani, mert megfogalmazása szerint “úgy jártok, mint mi”. Földi László szerint a jelenség történetisége, politikai következménye determinálható.

Utalva a multikulturális nemzetállamok világára, azt mondta: Európában óriási probléma az, hogy belső megosztottságban élünk.

Szijjártó Péter: Keresztényeket érint az erőszak

Szijjártó Péter felhívta rá a figyelmet, hogy Egyiptom továbbra is a 2-es biztonsági besorolásba tartozik, minden odautazótól azt kérik, ne mulassza el a konzuli regisztrációt. A miniszter az utazóktól fokozott óvatosságot kért.

Szavai szerint aggodalomra ad okot, hogy újból keresztények ellen követték el a támadásokat. Kiemelte, az egyiptomi kormány nagyon komoly lépéseket tesz a terrorizmus ellen és a keresztény közösségek megvédésére, amiben továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására.

Egyiptomban virágvasárnap két keresztény templomnál követtek el merényletet, 44 ember meghalt, a sebesültek száma a százat is meghaladja. A támadások elkövetését az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára. Abd Al-Fattah Al-Sisi egyiptomi elnök a merényletek miatt három hónapra rendkívüli állapotot hirdetett.

Részvétét fejezte ki Kövér László az egyiptomi templomi merényletek áldozatai miatt

Őszinte részvétét fejezte ki Kövér László házelnök Abd Al-Fattah Al-Sisi egyiptomi elnöknek, II. Tavadrosznak, az egyiptomi kopt ortodox egyház pátriárkájának és Ali Abdel-Álnak, az egyiptomi Népi Gyűlés (parlament) elnökének a merényletek áldozatai miatt.

Kövér László hangsúlyozta, hogy a barbár merényletek célja az egyiptomi nemzet egységének aláásása volt. A pátriárkának küldött táviratban kiemelte, hogy Magyarország egyik nagyon fontos célja a közel-keleti keresztény közösségek védelme, és felajánlotta Magyarország segítségét e gyászos időben. A házelnök a sérülteknek gyors felépülést kívánt, és sürgette a tettesek felelősségre vonását. Az államfőnek küldött üzenetben hangsúlyozta, hogy Magyarország szolidáris az egyiptomi kormányzattal és néppel a terrorizmus elleni küzdelemben.

Orientalista.hu – MTI

 

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑