Cadmus fordítás Cadmus

Aki nem érti Afrikát, az nem érti a migrációt

2018. 07. 26.

Cselekvési tervet készít a spanyol kormány a migráció kezelésére. Csejtei István volt líbiai nagykövet szerint azért lenne fontos az afrikai gyűjtőközpontok létrehozása, hogy a beáramlás ne Európát terhelje, a menekültstátusznak pedig nem kellene automatikus tartózkodási engedélyt jelentenie.

A magyar kormány utasítsa el az Európai Bizottság legújabb javaslatát, ami szerint az EU minden befogadott migráns után 6000 eurót fizetne a tagállamoknak – jelentette ki Hollik István. A Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője azt mondta: Brüsszel megint a migránsokat akarja támogatni az európai emberek helyett.

Az Európai Bizottság elképzelése a héten látott napvilágot, sajtóhírek szerint az uniós testület így pórbálja meg elérni, hogy mégis fogadjanak be migránsokat, elsősorban a dél-európai migrációs útvonal mentén fekvő országok.

Csejtei István volt líbiai nagykövet az M1-en azt mondta: ez egy elhúzódó válság, amivel sokáig együtt kell még élnünk. „A megoldáson közösen kell dolgoznunk, és lehetőleg egy közös, minden tagállam számára elfogadható álláspontra kellene helyezkedni” – vélekedett.

Az utóbbi két évben kevés előrelépés történt ezen a téren, a tagállamok elbeszéltek egymás mellett, nem alakult ki egy közös álláspont – közölte Csejtei István, majd megjegyezte: pozitív fejlemény azonban az, hogy a tagállamok belügyminiszterei Innsbruckban tanácskoztak júliusban.

A nemzetközi visszhang szerint is sikeres találkozó zajlott Innsbruckban, ahol végre a lényegről beszéltek egymással a miniszterek – fűzte hozzá.

Változatlanul fennáll a migrációs nyomás

A migrációs nyomás, bár kisebb mértékben, mint korábban, változatlanul fennáll, ebben az évben eddig körülbelül 48 ezer ember érkezett tengeri úton, akik közül közel 2 ezren lelték halálukat a Földközi-tengerben – mondta Csejtei István.

A 2017-es adatok szerint 102 ezren, míg 2016-ban 240 ezren érkeztek Európába. Évről évre megfeleződik a beáramlás, de ez még így is sok, arra kellene törekedni, hogy senki se érkezzen be illegálisan – hangsúlyozta.

Az Európai Bizottság egyik javaslata szerint az Európai Unió térségén belül úgynevezett ellenőrző központokat hoznának létre, erre azonban a tagállamok közül egyelőre nem sokan jelentkeztek – mondta a volt nagykövet. Hozzátette: az ilyen központok fenntartása, valamint a hazaszállítás komoly költségekkel jár.

Fél éven belül áttörésszerű javulás következhet be a tagállamok közötti egyetértés terén, azon az alapon, hogy a külső határok védelmének a jelentőségében most már mindenki egyetért – jegyezte meg Csejtei István. A kötelező kvóták már lekerültek a napirendről, így a szétosztási probléma is javulhat – fűzte hozzá.

Az Európai Bizottság javaslata szerint az EU-n belül kellene szelekciós központokat létrehozni, az eljárásokat pedig 8 héten belül le kell bonyolítani, és mivel a többség nem jogosult menekültstátuszra, vissza is kell szállítani őket. Ez egy nagyon költséges logisztikai probléma – fejtette ki Csejtei István.

A mézesmadzag és a furkósbot politikáját kell alkalmazni

A másik megoldás szerint az afrikai térségben hoznának létre ellenőrző központokat, azonban Líbia nem szeretné, ha az országban ilyen hotspotok létesülnének – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Líbia központi kormánya nagyon gyenge, polgárháborús állapotok uralkodnak az országban, ahol még az Iszlám Államnak is jelen vannak egyes fegyveres csoportjai. Így Líbia talán nem is jöhetne egyelőre számításba, de a többi észak-afrikai ország is elutasító a javaslattal kapcsolatban – húzta alá a volt líbiai nagykövet.

Előfordulhat, hogy más országokkal is kísérletezni kell, például a Száhel-övezetből. Az Európai Unióra jelentős felelősség hárul ebben a kérdésben, alkalmaznia kell a „mézesmadzag és a furkósbot” politikáját, vagyis komoly támogatásban kell részesíteni az együttműködő afrikai államokat, míg bizonyos fokú korlátozásokat kell alkalmazni az együttműködni nem akaró országokkal szemben – fejtette ki Csejtei István.

A volt nagykövet megjegyezte: a menekültként való elismerésnek nem kellene automatikus tartózkodási engedélyt jelentenie az adott uniós tagállamban. Azért lenne fontos az afrikai gyűjtőközpontok létrehozása, hogy már ott le tudják bonyolítani a szelekciót, és ne Európát terhelje a beáramlás – vélekedett.

Akik tényleg megérdemlik a menekültstátuszt, azoknak az ideiglenes ellátása Afrikában kellene, hogy megtörténjen. A spanyol kormány által készített, migráció kezeléséről szóló cselekvési terv többek között azt is kimondta, hogy „aki nem érti Afrikát, az nem érti a migrációt”. Afrikával nagyon komolyan foglalkozni kell – hangsúlyozta Csejtei István.

Hirado.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑