Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Amerikai bázison tartózkodik az Iszlám Állam vezetője

2017. 12. 17.

Amerikai csapatok fogták el (mentették meg) Abu Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjét, akit most egyik szíriai bázisukon tartanak fogva – állította vasárnap a Yeni Safak kormányközeli török napilap.

Az újság saját szíriai forrására hivatkozva tudni véli, hogy az iszlamisták vezetője még Irakban került az amerikai erők kezére, s ezt követően átszállították a szíriai Rász el-Ajnban, majd az er-Rumejlánban lévő amerikai támaszpontra.

A Yeni Safak szerint Bagdadin kívül a terrorszervezet hét parancsnokát is átvitték Rumejlánba. Úgy tudni, ez utóbbiak között egy iraki állampolgár van, de a többiek nem állampolgárai sem Szíriának, sem Iraknak.

Ugyanakkor az Egyesült Államok vezette nemzetközi terrorellenes koalíció szóvivője, Ryan Dillon ezredes november közepén tudatta, a Pentagon nem rendelkezik értesülésekkel, hol rejtőzködik a terroristavezér.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑