Cadmus fordítás Cadmus

Amerikai dróntámadás végzett egy Al-Kaida vezetővel

2017. 03. 10.

Az amerikai hadsereg dróntámadással végzett Jemenben az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik feltételezett helyi vezetőjével csütörtökön – közölte egy biztonsági forrás.

A műveletet a dél-jemeni Abján tartományban hajtották végre. A célpont éppen motoron közlekedett Vádi város közelében, amikor lecsaptak rá. Az amerikai hadsereg ebben a térségben, illetve Sabva és Bajda tartományokban is fokozta légitámadásait az al-Kaida állásai ellen az utóbbi egy hétben.

Az offenzíva első napjaiban legkevesebb 22 feltételezett al-Kaida-harcost sikerült likvidálni biztonsági és törzsi források szerint. A Pentagon megerősítette pénteken, hogy az amerikai erők Jemenben két nap alatt összesen valamivel több mint harminc támadást hajtottak végre az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) nevű terrorcsoport harcosai ellen.

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a háború az Irán támogatását élvező síita húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott, a jemeniek által megbuktatott Mansour Al-Hadi ex-elnökhöz hű erők között.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑