Cadmus fordítás Cadmus

Amerikai hírszerzés: a szaúdi trónörökös hagyta jóvá Hasogdzsi likvidálását

Rijád kategorikusan visszautasítja annak az amerikai hírszerzési jelentésnek az állításait, amely szerint Mohamed bin Szalmán Ál Szaúd szaúdi trónörökös, az ország de facto irányítója hagyta jóvá Dzsamál Hasogdzsi rendszerkritikus szaúdi újságíró 2018-as isztambuli meggyilkolását.

“A Szaúd-arábiai Királyság kormánya kategorikusan visszautasítja a jelentés negatív, hamis és elfogadhatatlan állításait, amelyek a királyság vezetésére vonatkoznak, és megjegyzi, hogy helytelen információkat és következtetéseket tartalmaz” – közölte az arab ország külügyminisztériuma.

“A minisztérium ismét aláhúzza, amit a királyság hatóságai korábban is kifejeztek, hogy felháborító bűncselekmény történt, amely mélyen sérti a királyság törvényeit és értékeit” – nyomatékosította a rijádi külügyminisztérium.

Rijád álláspontja továbbra is az, hogy az újságírót olyanok ölték meg, akik áthágták az őket foglalkoztató ügynökségek összes előírását, és hogy Szaúd-Arábia minden lépést megtett, hogy a felelősök megkapják az őket megillető büntetést.

Az amerikai hírszerzés szerint 2018-ban a szaúdi trónörökös hagyta jóvá azt a műveletet, amelynek célja Hasogdzsi elfogása vagy meggyilkolása volt.

Dzsamál Hasogdzsit 2018-ban lépre csalták Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán, ahová személyes iratokért ment, de ahonnan soha nem került többé elő. A török hatóságok szerint egy, Mohamed bin Szalmánhoz köthető szaúdi halálbrigád végzett vele, holttestét pedig feldarabolták és eltüntették.

Rijád szerint renegát és félresikerült akció történt, és Szaúd-Arábia tagadja a trónörökös érintettségét. A gyilkosság miatt az országban 5 embert halálra ítéltek, de büntetésüket később 20 év börtönre változtatták, miután Hasogdzsi családja megbocsájtott nekik.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑