Cadmus fordítás Cadmus

Amerikai jelentés: csökkent tavaly a terrortámadások száma a világban

2016. 06. 03.

Tavaly ugyan “a globális terrorista fenyegetés gyors ütemben erősödött és egyre decentralizáltabb, szétszórtabb lett”, ugyanakkor kevesebb halálos áldozatot követelt.

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet tevékenységének ellenére is csökkent tavaly a világban elkövetett terrorakciók száma – áll az amerikai külügyminisztérium erre vonatkozó legfrissebb jelentésében.

A kongresszusnak összeállított jelentés szerint tavaly ugyan “a globális terrorista fenyegetés gyors ütemben erősödött és egyre decentralizáltabb, szétszórtabb lett”, ugyanakkor kevesebb halálos áldozatot követelt.

A legnagyobb fenyegetést változatlanul az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelenti, amely tavaly vérbe borította Franciaországot, Libanont és Törökországot. Ám ezzel egyidejűleg a világban mégis kisebb lett a terrorcselekmények száma, ami az Irakban, Pakisztánban és Nigériában csökkenő erőszaknak tudható be.

Az amerikai külügyminisztérium adatai szerint tavaly 2014-hez képest 13 százalékkal kevesebb, világszerte havonta átlagosan 981 terrortámadás történt, és 28 ezer 328 ember veszítette életét. “2012 óta tavaly csökkent először a terrortámadások száma” – állapítja meg a külügyi dokumentum.

Jelentés rámutat arra, hogy egyes országokban – például Egyiptomban, Szíriában, Törökországban vagy Bangladesben – azonban emelkedett a terrorcselekmények száma.

Az amerikai külügyminisztérium szerint az erőszak azokban az államokban nyer teret, ahol az igazságszolgáltatás rendszere megbicsaklik, a rendfenntartó és a biztonsági erők visszaélésekre hajlamosak, a politikusok korruptak.

A jelentés emellett felhívja a figyelmet az Iszlám Államhoz kapcsolódó, kisebb terrorszervezetek erősödésére. Habár IÁ az utóbbi időben jelentős területeket vesztett és pénzügyi nehézségekkel küzd Szíriában és Irakban, nagyon megerősödött Líbiában és az egyiptomi Sínai-félszigeten.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, amely korábban a legveszélyesebb szervezetnek számított, jelenleg arra törekszik, hogy visszanyerje korábbi erejét és befolyását, elsősorban Jemenben és Kelet-Afrikában aktív – állapítja meg a dokumentum.

Orientalista.hu

Megosztom:





Back to Top ↑